Az Exatlonból még van pár rész a tévében, de a forgatásnak vége. A műsorvezető megint nagyon szeret itthon lenni.

Az Exatlont felvette a TV2 december vége és április eleje között, a szereplők már mind itthon vannak, és még van pár adás, ami – logikusan – felvételről megy. A végén derül ki, ki viszi el a 20 millió forintot: bárki is legyen, megküzdött érte hónapokon keresztül az emberpróbáló pályákon, a trópusi hőségben.

Palik LászlóForrás: TV2

Palik László nyolc évig nem volt a hazai médiában, műsort nem vezetett, nem nyilatkozott, nyilvános eseményeken nem jelent meg, így visszatérése némiképp váratlan volt. Az Exatlon nézői azonban szerették, azzal senki nem vádolhatta, hogy nem elég energikus, nem elég lelkes.

Jó neki most itthon

„Az első pillanattól kezdve, amióta betettem a lábam az országba, felfoghatatlan mennyiségű szeretetet kapok. Mindenkitől. Kollégáktól, emberektől az utcán, rokonoktól, barátoktól, mindenkitől. Nagyon jó most nekem itthon lenni" – mondta a Blikknek.

„Bementem a TV2-be, majd szinte egész nap ott voltunk a feleségemmel. Ő pluszban műsort is vezetett, tehát megvártam, amíg végez, hogy most már én vihessem haza, mivel a törött lába miatt jelenleg nem tud vezetni. Utána Anikó anyukája várt minket terülj, terülj, asztalkámmal, de a fiaim is elképesztőek voltak! Ilyen hosszú és intenzív ölelésekben nekem még soha nem volt részem. Nem nagyon tudtuk elengedni egymást. Azt éreztem, pont annyira hiányoztam nekik, mint amennyire ők nekem" – tette hozzá.