Peppa Malac el van átkozva: horror ment a rajzfilm előtt

2019.04.09. 17:49

Családok, kisgyerekek ültek be Ipswitchben egy moziba, de Peppa Malac előtt két horrorfilm előzetesét adták le, rémülten távoztak sokan. Negyedszer van baj a szegény állattal. 

Szinte sokkot kapott több kisgyerek, akik végignéztek - akaratuk ellenére, egy technikai hiba miatt - két horror-előzetest, többen elsírták magukat a félelemtől. A BBC híre szerint az Empire Cinema Ipswich-i egységénél hibázott valaki, mert a malacos rajzfilm előtt leadtak egy olyan trailert, amiben egy nő magához édesget fiatalokat, majd őket szisztematikusan megöli, de volt egy másik előzetes is, ahol egy gonosz kisgyerek a főszereplő. A különleges képességekkel bíró legényke olyan, mint maga az Antikrisztus, ott is folyik a vér, tömény rettenet az egész. Ha elmúlt 18, nézzen bele, főleg 1:10-től durva:

Itt pedig a Ma című film előzetese, az eleje rendben, a vége nagyon kemény:

Peppa malac, szegény, állandóan a hírekbe kerül, láthatóan el van átkozva, nézzük csak a múltbéli eseteket:

2017. szeptembere: A Peppa malac című brit sorozat a legkisebbeknek szól, ennek megfelelően igen ártatlan történeteket dolgoz fel, Ausztráliában azonban betiltották az egyik epizódját, csupán egy alkalommal mehetett le a tévében. A My Skinny Legs című részben Peppa öccse összebarátkozott egy pókkal, befektette a babaházba, teával kínálta, és más hasonló dolgokat művelt vele.

Az is elhangzott az ominózus részben, hogy "a pókok nagyon kicsik, nem bánthatnak", ami Ausztráliában köztudottan nem igaz, a szülők pedig nem szerették volna, ha a gyermekük ezzel a tudattal közeledik egy netán veszélyes állathoz. A sorozatot adó Nick Jr eredetileg nem akart belemenni, hogy az ominózus epizódot levegyék a műsorról – mondván, hogy az ott szereplő állat inkább fiktív lény, mint valódi pók –, de aztán kénytelen volt engedni a nyomásnak.

2018. májusa: A Micimackó után a Peppa malac című brit rajzfilmsorozatot is betiltották Kínában. A Douyin nevű alkalmazásból több mint 30 ezer, a figurához kapcsolódó videót távolítottak el, a PeppaPig hashtaggel együtt.

Valószínűleg nem magával a rajzfilmmel volt baj, bár a hivatalos indoklás szerint bomlasztó hatással van a társadalomra. A valódi gond azonban az lehetett, hogy a széria a fiatal felnőttek körében is népszerűvé vált Kínában, a közösségi oldalakon többen az aktuális politikai helyzetre vonatkozó mémeket gyártottak Peppa malac figurájával.

2019. márciusa: Ezúttal abból lett a baj, hogy Peppa malac anyja tűzoltónak öltözött, de a narrátor nem "firefighter"-nek, hanem "fireman"-nek nevezte – vagyis egy semleges szó helyett egy hímneműt használt, mintha csak férfiak állhatnának tűzoltónak. Rögtön az elején, nagyjából a 20. másodpercnél is lehet hallani.

A londoni tűzoltóság szerint az alkotók a szerencsétlen szóhasználattal nemcsak a nemi sztereotípiákat erősítették, de a kislányokat is elrettenthették a szakmától, úgyhogy nemtetszésüknek hangot is adtak.

2019. áprilisa: Ez van most, a két horror, és pár tucat kisgyerek, aki többet soha nem ül be Peppa Malacra. Nem Bagaméri, hanem a kis sertés lehet elátkozva, mert másfél év alatt négyszer volt baj vele.