Perverz, erőszakos zaklató fenyegette meg Nagy Adrit

Nagy Adri énekesnő, Nagy Adrienn
Vágólapra másolva!
Durva fenyegetéseket kapott a Jóban Rosszban színésznője egy ismeretlentől, aki az ő nevében kommunikál a rajongókkal.
Vágólapra másolva!

Nagy Adrinak feltűnt, hogy a képeit használja egy Laura nevű lány, de nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.

„Később azonban észrevettem, hogy a teljes profilja az én képeimből áll, sőt, az én nevemben kommunikál, ami igazán furcsa volt. Az ismerőimnek és a rajongóimnak is feltűnt a dolog, így közösen jelentettük az üzemeltetőnél” – mondta a Borsnak.

Forrás: Instagram/Nagy Adri

A profil azóta eltűnt, de a történet itt nem ért véget, ugyanis később megkereste az ismeretlen, aki többször is durván megfenyegette.

„Visszaírt, és nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében megfenyegetett, feljelent a rendőrségen, illetve azt is írta, jobb lesz, ha vigyázok magamra. Nagyon megrémített, főleg azért, mert meggyőződésem, hogy nem egy 13 éves kislány áll a profil mögött. Szokatlan ismerősei voltak, a szóhasználata is felnőttes volt, illetve a profilján láttam, hogy számtalan pornográf oldalt kedvel. Erős a gyanúm, hogy egy pedofil állhat a háttérben” – tette hozzá.