Három gyerekével készült fotó Szinetár Dóráról

Szinetár Dóra
Vágólapra másolva!
Szinetár Dóra három gyerekével látható legújabb fotóján, a posztban pedig hosszan ír az anyaságról.
Vágólapra másolva!

"Leírom röviden, mi az, amiért 42 évesen csak azért nem szülök most azonnal egy negyedik gyereket, mert még a már meglévőkkel akarok sok időt tölteni" - kezdte anyák napi posztját a színésznő.

"Tizennyolc évesen az első esküvőm után gyereket akartam. Akartunk. És jött is, nagyon gyorsan. Még nem voltam húsz, és anyuka lettem. Nem volt időm tervezgetni, rágörcsölni, kudarcot vallani, rossz példákat látni, más hibájából tanulni, egyszerűen csak anya lettem hirtelen" - írta, majd részletesen elmesélte, hogy alakult az élete az első, majd a második, és a harmadik kicsi mellett.

A témában három hoszabb posztot is készített, az anyaságról pedig így zárta a gondolatait. "Mindezt képes vagyok őszintén élvezni! Hogy én megmaradhattam gyereknek, miközben a világ legcsodálatosabb és legnagyobb felelőssége az enyém: az én dolgom, hogy a gyerekeim boldogok legyenek! És ami leírhatatlan, megfogalmazhatatlan, elmesélhetetlen, az érzés, amikor odabújnak. Olyan, mint a legtökéletesebb szerelem. Az olyankor a Jóisten!"