Összeköltözött párjával Mihalik Enikő

amfAR Gala Cannes 2018 Mihalik Enikő
Vágólapra másolva!
A magyar szupermodell már együtt lakik a párjával, akivel többször jártak már együtt Magyarországon is.
Vágólapra másolva!

Rengeteget utazik Magyarország és az Egyesült Államok között Mihalik Enikő, aki kivételesen a párkapcsolatáról is mesélt.

"Az utazással nincs gond. Viszont sokan azt hiszik, az évek során amerikaivá váltam, de én a szívemben sosem távolodtam el a hazámtól, sőt! Igyekszem szoros kapcsolatot ápolni a szeretteimmel, a barátaimmal, s éppen ezért egyre többet vagyok otthon. Komolyan felötlött bennem, hogy később talán teljesen hazaköltöznék, indítanék egy vállalkozást vagy elhelyezkednék a hazai médiában. Bizony benne van a pakliban, hogy a New York-i lakásomat budapestire vagy békéscsabaira cserélem!" - mondta a Blikknek.

Forrás: WireImage/2018 Dominique Charriau/Dominique Charriau

"Arról számolhatok be, hogy remekül megvagyunk a párommal, akivel nemrégiben össze is költöztünk. Munka van bőven, de igyekszünk sok időt együtt tölteni. Egyébként imádja Magyarországot, már volt a családomnál is Békéscsabán, és úgy tűnik, idén újra ellátogat hozzánk. Vonzódik a kis, kelet-európai országokhoz, mindig azt mondja, ez egy igazi kis ékszerdoboz" - árulta el.