Amerikában is lesz Eurovízió

PÁPAI Joci, Eurovízió 2019
Tel-Aviv, 2019. május 13. Pápai Joci, az Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarországot képviselő énekes Az én apám című dalt énekli a 64. Eurovíziós Dalfesztivál próbáján Tel-Avivban 2019. május 13-án. Az Eurovíziós Dalfesztivál két elődöntőjét május 14-én és 16-án, a döntőt május 18-án rendezik. MTI/AP/Sebastian Scheiner
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban megirigyelhették az Eurovíziós Dalfesztivál sikerét, a tervek szerint 2021-ben már a tengerentúlon is lesz hasonló verseny.
Vágólapra másolva!

Az Eurovíziós Dalfesztivál alapján készül az amerikai verzió, az American Song Contest, amin egy svéd produkciós cég, a Brain Academy dolgozik.

Pápai Joci az idei Eurovízión Forrás: MTI/AP/Sebastian Scheiner

A formátum jogát megvették az európai műsorszolgáltatók szövetségétől, vagyis az EBU-tól, a konkrét megvalósításban pedig többek között Christer Björkman és Ola Melzig is segít, ők már több Eurovíziós Dalfesztiválon közreműködtek.

Az egyelőre nem világos, hogy az amerikai kontinens országai, netán az Egyesült Államok államai fognak-e versenyezni a produkcióban, mindenesetre 2021-ben már képernyőre küldenék az első adást.