Egy rész után jött a kasza, nagyon mérgesek a rajongók

Vágólapra másolva!
Múlt héten volt a Swamp Thing premierje, ezen a héten pedig kiderült, hogy nem lesz második évad.
Vágólapra másolva!
Forrás: DC

A DC Comics lénye, karaktere a Swamp Thing, amely képregényben kultstátuszt ért el 1971-es feltűnése óta, és így lett belőle tévésorozat. A comicbook.com szerint a kritikusok szerették, a DC kedvelőinek is bejött, ezért érthetetlen, hogy elkaszálták, röviddel a rajt után. A tettes a DC Universe, amely egy amerikai video-on-demand szolgáltatás a DC Entertainment és a Warner Bros. Digital Networks tulajdonában.

Forrás: DC

A Swamp Thing-ben Abby Arcane egy halálos mocsárvírus ügyében nyomoz Louisianában, miközben rábukkan sok „misztikus és rettenetes titokra." A lap szerint a rajongók csalódottak és idegesek, mert egy hét sem telt el a premier és a kasza között, pedig mindenki tudja, hogy a sorozatoknak idő (vagy hatalmas promóciós kampány) kell, hogy nézői bázist építsenek ki.

A sorozatjunkie.hu szerint az adókedvezmény megítélésével voltak problémák: eredetileg azzal számoltak, hogy 30-40 millió dollárt áll Észak-Carolina állam a 80 milliós büdzséből, de valójában csak 14 millió folyt vissza. Így, csökkentett költségvetéssel kellett volna leforgatni a második évadot, és az jócskán minőségromlással járt volna (sokkal kevesebb kinti felvétel, kevesebb trükk és ilyenek). A blog szerint azért állították le az utolsó három, első évados rész forgatását, hogy megspóroljanak 10-20 millió dollárt.