Szűcs Judith kilenc év jegyesség után férjhez megy

Szűcs Judith
Vágólapra másolva!
Párjával 10 éve vannak együtt, idén fognak összeházasodni.
Vágólapra másolva!

"Tíz éve vagyunk együtt, ebből kilenc éve a párom menyasszonya vagyok. Idén szeretnénk az esküvőt, pontos időpont még nincs. Számomra nem fontos a papír, eddig is boldog voltam nélküle. A párom elképesztően intelligens férfi, rengeteget tanultam tőle. Lehet az ember örök menyasszony, de attól én még az asszonyának érzem magam.

ebből a szempontból tradicionális vagyok. Visszafogott eseményt szeretnék, a korábbi híresztelésekkel ellentétben nem tervezek titkos esküvőt. Utána pedig egy jó utazásnak örülnék. Sokat jártunk együtt Thaiföldre, oda bármikor visszamennék vele" - mesélte terveikről a Borsnak.

Forrás: Fem3

"Sose gondoltam volna, hogy közel a hatvanhoz találom meg ezt a földöntúli és önzetlen boldogságot, úgyhogy az élő példája vagyok annak, hogy sose késő" - tette hozzá.