Hódi Pamela elárulta, mikorra tervezik a közös gyereket párjával

Hódi Pamela
Vágólapra másolva!
Viharos szerelmi élete után Hódi Pamelára másfél éve rátalált a boldogság: már összeköltöztek új párjával, akivel már a gyerekvállalás is szóba került.
Vágólapra másolva!

Akkor döntöttek az összeköltözés mellett, mikor a modell az Ázsia Expressz forgatása miatt több hétig távol volt a lányától, Natitól, és párjától, Bencétől. Ahogy hazatért, el is döntötték, hogy összebútoroznak. Egyelőre egy másfél szobás lakásban élnek hárman a kutyájukkal, amit nem szeretnének nagyobbra cserélni.

"Ha eljön ennek az ideje, akkor majd inkább egy kertes házba mennénk. (...) Nagyon szeretem a gyerekeket, és hál istennek, ők is imádnak engem. Bencével szeretnénk majd közös babát, de még két évet adok magunknak, míg ebbe belekezdünk" - mondta a Borsnak.

Forrás: Hódi Pamela - Instagram

"Mindig várjuk, hogy este hazaérjünk, közösen megnézzünk egy filmet, és megbeszéljük, kivel mi történt aznap. A beszélgetések által kerülünk még közelebb egymáshoz. Valóban lakva ismeri meg egymást az ember. Nem csalódtunk még egymásban, megoldottuk azt is, amikor távol voltunk egymástól és a közös otthonteremtés is remekül működik" - árulta el.