Petőfi Zenei Díj: hamarosan kiderül, ki lesz az év férfi előadója

2019.08.14. 12:51

Idén is augusztus 20-án adják át a Petőfi Zenei Díjakat a hazai könnyűzenei élet legnépszerűbb előadóinak. A STRAND Fesztivál nyitónapján, 120 perces élő show keretében zajlik majd a díjátadó, ahol kiderül, ki kapja Az év zenekara, Az év férfi előadója, Az év női előadója, Az év videoklipje és Az év akusztikus koncertje díjakat. A jelölteket bemutató cikksorozatunk első részében a férfi előadókat vesszük sorra.

Ákos

Kossuth-díjas magyar dalszerző, zeneszerző, költő, énekes-előadóművész. Saját stúdiójában dolgozik, saját lemezkiadója gondozza albumait.  Az 1987-ben megalakult Bonanza Banzai kultzenekar alapítójaként, énekeseként országos hírnévre tett szert. Ő írta a dalszövegeket, de zeneszerzőként is dolgozott. Szólókarrierje kezdetben a zenekarral párhuzamosan futott, 1994-től, az együttes felbomlásától kezdve szólistaként lép fel, továbbra is ő jegyzi a dalszövegeket és a zene túlnyomó részét is. A Bonanzával kilenc, szólistaként tizenhét magyar nyelvű és hat angol albumot készített. A magyar kiadványok többsége aranylemez lett, de több platina is van köztük. Magyarországon összes kiadványának együttes eladásai elérik az egymillió példányt.

Forrás:Ákos

Számos országjáró turné főszereplőjeként több száz élő koncertet adott. Koncertezett Groningenben, Barcelonában, Amszterdamban és Brüsszelben is, Londonban több alkalommal játszott.

A dalszerzői-előadói munka mellett verseket ír, ezidáig öt kötete jelent meg; saját videoklipjeit rendezi; A Nagy Könyv című televíziós olvasás-népszerűsítő akció keretében tévéfilmben szerepelt; színházban dolgozik, irodalmi felolvasóesteken lép fel. 1995-ben a Vígszínházban bemutatták Bertolt Brecht „Baal" című darabját, az előadáshoz Eszenyi Enikő rendező felkérésére írt zenét. 1998-ban az „Oliver" előadásának főszereplője a Madách Színházban (Bill Sikes). 1999-ben a Tarzan című Disney-filmhez készítette el Phil Collins dalainak magyar fordítását, a dalokat maga énekelte fel a müncheni stúdióban. 2001-ben saját verseiből hangjátékot készített Kaszás Attilával, „A hét parancsszó" címmel.

2002-ben a budapesti Terror Háza, 2006-ban a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum kiállításához komponált tárlatvezető zenét. 2003-ban a Nemzeti Színházban szerepelt a Revans című előadásban. 2008-ban hangoskönyvet rögzített Krúdy Gyula novelláiból: a „Kaland a régi királlyal" című kiadványhoz maga válogatta az írásokat, a hangfelvételt Szigethy Gábor irodalomtörténész rendezte. 2013-ban a közrádiók új hangzó arculatának létrehozására kérték fel, valamint remixeket készített a brit Hurts együttes Miracle című dalához. Az ő stúdiójában rögzítette Berecz András Kossuth-díjas mesemondó a Felítő című albumát.

A Babits Mihály születésének 125. évfordulójára megjelent verslemezen olyan színészek mellett mond verset, mint Mécs Károly, Sztankay István és Eperjes Károly. A Bencés humor című hangoskönyv felvételén Blaskó Péter és Kubik Anna társaságában szerepel.

Ákos 2016-ban megnyerte a Petőfi Zenei Díj Az év koncertje díját, valamint 2017-ben és 2018-ban is a jelöltek között volt.

Bagossy Norbert

Bagossy Norbert a Bagossy Brothers Company énekese, frontembere. Az erdélyi tehetség egy televíziós tehetségkutatóban vált ismertté 2011-ben. A bandát 2013-ban alapították, feltűntek többek között a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutatóban is, s a hazai fesztiválok meghatározó alakjai napjainkig.

Forrás: Bagossy Norbert

2017-ben jelölték a zenekart Fonogram-díjra, még ugyanebben az évben és 2018-ban pedig Petőfi Zene díjra is.

Caramel

2005-ben került a zenei köztudatba. Sikere azóta töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője. Népszerűsége alapján a hazai előadók, zeneszerzők szűk élmezőnyének tagja. Eddig három önálló koncertet adott 12 000 ember előtt a Papp László Budapest Sportarénában.

Forrás: Toth Milan

Facebook rajongótábora 400 000 feletti, szerzeményeit 100 milliónál többször töltötték le YouTube-on és egyéb internetes felületeken. 2006-ban és 2009-ben Fonogram-díjjal jutalmazták zenei munkásságát, az elmúlt években pedig több tehetségkutató műsorban mentorként, zsűritagként véleményezte az elhangzott dalokat.

Marsalkó Dávid

Országosan is sikeres pécsi teniszezőként egyetemi évei alatt kezdett zenei önmegvalósításba. A pécsi közgázon megszülető első demók után, a Fogyasztás előtt felrázandó című lemezre már többen felkapták a fejüket. A blues és rock hangminták, valamint a szórakoztató dumák kiemelték a földalatti mezőnyből a saját bevallása szerint a rappelést elsősorban hiányos énektudása miatt választó Red Pittet. Az albumhoz forgatott első Halott Pénz-klip - az Angard - sikere pedig épp időben érkezett, hogy Dávid összetépje csak oda szóló repjegyét Londonba, a Feneked a gyengém pedig minden korábbinál nagyobb ismertséget és fesztiválfellépéseket hozott.

Forrás: Vivien Arato Photography

Néhány évvel ezelőtt még úgy gondolta, nincs keresnivalója az országban, és inkább tovább áll, de szerencsénkre az utolsó pillanatban elkezdtek működni a dalai, és Marsalkó Dávid visszatolta a bőröndjét a szekrénye aljába. A Halott Pénz név ma már nem egyedül őt takarja, hiszen zenekarral járja az országot, és olyan generációs himnuszokat hoznak évről évre, mint a Valami van a levegőben, az Ugyanúgy hallasz, vagy a Darabokra törted a szívem.

Mező Misi

Énekes-gitáros zenész, akit leginkább a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismerhet a közönség. 1992-ben Dobozon végezte az általános iskolát, ahol 1989-ben már fellépett, mint a hagyományőrző cigány együttes tagja. Kitanulta a kosárfonó, majd a faműves szakmát, később szakmunkás vizsgát tett, majd leérettségizett. Dolgozott asztalosműhelyben, majd lakberendezőként. Az élete azonban egyre inkább a zenéről szólt. Középiskolásként a Három amigo iskolai zenekarban zenélt, majd 1999-től a La bomba alapító tagja és szólistája és ugyanebben az évben a Magna Cum Laude zenekar énekese lett.

Forrás: Mező Misi

Később ez utóbbi zenekarra koncentrált, amellyel 2007-ben Fonogram-díjat nyertek. Jótékonysági akciók szervezője, résztvevője, zenekarával létrehozták a Magna Cum Laude Alapítványt a hátrányos helyzetben lévő tehetséges fiatalok megsegítésére. 2018-ban a Baptista Teológiai Akadémia misszió szakán teológiai diplomát szerzett.

Élőben a Petőfi TV-n!

A Petőfi Zenei Díj gálát az M2 Petőfi TV és a petofilive.hu élőben közvetíti, illetve a gálát megelőző időszakban rengeteg érdekességet, izgalmas kulisszatitkot láthatnak a csatorna nézői az Instagramon és a Facebookon.