Csűrös Karola: Örökké fog tartani az a fájdalom, amit érzek

Csűrös Karola
Vágólapra másolva!
Csűrös Karola úgy érzi, soha nem tudja már feldolgozni férje elvesztését.
Vágólapra másolva!

Júniusban halt meg Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas tévérendező, a Szomszédok rendezője. Csűrös Karolával 1963-ban talált egymásra, az anyakönyvvezető előtt pedig három évvel később, egy főpróbát követően, az esti előadások előtt mondták ki az igent.

"Az éjszakák nagyon hosszúak és rosszak, nem tudok aludni. Nagyon hosszú időt töltöttünk együtt. Örökké fog tartani az a fájdalom, amit érzek. Bár sokan segítenek a családból, egyedül élek és nem is szeretném, hogy bárki hozzám költözzön" - mondta a színésznő a Borsnak.

Forrás: tv2

Gondolatait a munka sem tudja lefoglalni, hisz két évvel ezelőtti lábtörése még mindig beárnyékolja az életét. Reménykedik benne, hogy egyszer még visszatérhet a színpadra, rajongóinak egyelőre nem mer ígéretet tenni.