Ezeket a sorozatokat nézze, ha rettegni, borzongani akar

2019.09.07. 21:31

Hamarosan itt van az Amerikai Horror Story kilencedik évadja, az 1984, de mellette más produkciókon is borzonghatunk a képernyő előtt, az elsötétített szobában ülve. Idén is indult már pár rémisztő széria, például feltámasztották az Alkonyzóná-t, előzménysorozatot kapott a Z, mint zombi, miközben Karácsonyországba és a középkori Koreába is ellátogathattunk. A közelmúlt ijesztő sorozataiból ajánlunk párat – ha kedveli a horror műfaját, biztosan talál köztük kedvére valót!

The Haunting of Hill House

A tavalyi év nagy dobása volt – itt írtunk róla hosszabban –, végül antologikus sorozattá vált: jövőre pár régi szereplővel, de teljesen új sztorival érkezik a második évad, a The Haunting of Bly Manor. Az első szezon még Shirley Jackson regényéből készült, a másodikhoz pedig már Henry James A csavar fordul egyet című írását veszik alapul, egy kastély nevelőnőjét kísértik majd a volt lakók szellemei.

Two Sentence Horror Stories

A cím azt jelenti, „kétmondatos horrortörténetek", ennek megfelelően rövid formátumról, húsz-, harmincperces részekről van szó – amelyeket eredetileg digitális platformra gyártottak, de augusztusban elindult a tévésorozattá formált verzió is. Akár a kifulladóban lévő Black Mirror-t is helyettesítheti, hisz ugyanúgy antológiáról, és ugyanúgy kortárs sztorikról van szó, amik jórészt a technikai fejlődés árnyoldaláról szólnak.

NOS4A2

A széria Joe Hill regénye alapján készült, a Nosferatunak olvasandó cím egy olyan férfira (Zachary Quinto) utal, aki átjár a valóság és egy Karácsonyországnak nevezett hely között, ahová gyerekeket hurcol magával – mígnem találkozik egy nővel (Ashleigh Cummings), akiben szintén megvan a világok közötti átjárás képessége, így ő lehet az egyetlen, aki meg tudná menteni a gyerekeket.

Kingdom

A Netflix első dél-koreai sorozata, amelyből már megrendelték a második évadot is. A képregényből adaptált történet a középkorban játszódik, a főhőse pedig egy koronaherceg, aki az ország távoli vidékére indul, hogy többet tudjon meg apja, a király állítólagos betegségéről. Hamar kiderül, hogy a járvány rövidesen zombik egész hordáját zúdítja a fővárosra, ha nem sikerül megtalálni az ellenszerét.

The Purge

Jön a második szezon a The Purge-ből is, amely az azonos című film(ek), A bűn éjszakája és folytatásai sorozatváltozata. A történet a közeljövőben játszódik az Egyesült Államokban, egy olyan rendszerben, ahol évente egy éjszakán át mindent szabad, nincs semmiféle törvény, vagyis akár a gyilkosság is megengedett – csak hogy az amúgy dolgos, tisztességgel termelő polgárok kiengedhessék a gőzt.

Lapozzon, a fele még hátravan, a következő oldalon is bemutatunk öt horrorsorozatot!

Előző
  • 1
  • 2
Következő