Jolly újra szakított Suzyval, visszatért fiatal szerelméhez

2019.09.13. 11:31

Alig három hete jelentette be Jolly és Suzy, hogy négy hónapnyi különélés után újra egymásra találtak, úgy tűnik, most megint szakítottak.

A mulatós házaspár május végén jelentette be, hogy 13 együtt töltött év után a válás mellett döntöttek. Jolly el is költözött otthonról, magára hagyva feleségét és kislányukat. Hamar szerelmes lett, összejött egy húszéves Barbara nevű modellel, akivel gyorsan fel is vállalták kapcsolatukat.

Forrás: Jolly Instagram

Jolly azonban pár hete úgy döntött, mégis a családja mellett a helye, és kibékült volt párjával. Suzyval már azt tervezték, hogy a rossz emlékek miatt eladják közös házukat, és egy másik otthonba költöznek, de úgy tűnik, ebből nem lesz semmi: a zenész meggondolta magát, és visszament a fiatal barátnőjéhez, éppen úgy, ahogy a lány azt egy héttel ezelőtt megjósolta.

Barbara korábban azt mondta, biztos abban, hogy Jolly és Suzy végül mégis elválnak. "Mi még nem zártuk le a kapcsolatot Jollyval. Nem szakítottunk! (...) Mai napig szeretem" - mondta nemrég a modell.

A lánynak végül igaza lett: a Ripost szerint hétfőn Barbara egy olyan képet osztott meg, amin jól látszott, hogy Jolly mellette ül. Szerdán már közös, ölelkezős képet posztoltak az Instagram-oldalukon, egyértelművé téve, hogy újra egy párt alkotnak.

TOVÁBBI CIKKEK