Sokkoló dolgok derülhetnek ki a sztárok önéletrajzából

2019.10.07. 06:28

Legutóbb Demi Moore önéletrajzi könyve rázta meg a közvéleményt, hisz kiderült belőle többek között, hogy a színésznő az esküvője előtti éjszakán megcsalta az első férjét, őt magát pedig tizenöt éves korában megerőszakolta egy férfi, aki ráadásul azt mondta, Moore anyjának fizetett érte ötszáz dollárt. Más sztárok memoárjából is megtudhattunk durva, sokkoló dolgokat: volt, aki kilencévesen már ivott, más tizenkét évesen szexelt, de olyan is akadt, aki csak legendás sztorijait próbálta összeszedni – de 140 szemtanúval kellett beszélnie, a sok drog miatt annyira nem emlékezett semmire.

Drew Barrymore vad gyerekkoráról írt

A színésznő önéletrajzi könyve, a Little Girl Lost 1990-ben jelent meg, de még ma is botrányosnak számítana. Az egykori gyereksztár 13 évesen kezdte el megírni Hollywoodban szerzett vad élményeit, miszerint kilencévesen ivott először alkoholt Rob Lowe huszadik születésnapi partiján, majd tízévesen a marihuánára, két évvel később pedig a kokainra is rákapott, többek között Rod Stewart bandájával csapta szét magát.

Forrás: Getty Images

A könyv jórészt azért született, hogy Barrymore szembenézzen a függőségével, miután már kiskamaszként a rehabra került – ami végül sikeresnek bizonyult, hisz 25 évvel később megjelent a folytatás, a Wildflower is, amelyben már egy felnőtt családanyát ismerhettünk meg.

Rose McGowan óriási botrányt robbantott ki

Forrás: Getty Images

A Brave című könyv egy fontos dokumentuma a hollywoodi szexbotránynak, a színésznő itt részletezte ugyanis, hogy 23 éves korában miként erőszakolta meg Harvey Weinstein, aki aztán 100 ezer dollárral akarta megvenni a hallgatását. A csak Szörnyként emlegetett stúdiófőnök alakját persze elég taszítóan ábrázolta, de általánosságban sem festett túl hízelgő képet arról, hogy milyen (volt) nőnek lenni az amerikai filmiparban.

Amy Schumer komolyra váltott

Nem biztos, hogy az olvasók pont olyan könyvre számítottak a komikától, mint amilyen végül A deréktetovált lány lett, pedig a kiadó állítólag 9 millió dollárt fizetett előre az irományért. Mindez 2016-ban történt, miután a színésznő Emmy-díjat nyert az Amynek áll a világ című sorozatáért, és a Kész katasztrófa című filmje is sikeres lett.

Forrás: Getty Images for Comedy Central/2015 Getty Images/Brad Barket

A fenti alkotások alapján a legtöbben valószínűleg egy fergetegesen vicces könyvet vártak, ehelyett Schumer komolyra vette a figurát: leírta, hogy az anyja miképp manipulálta, és hogy aztán a hűtlensége miatt hogyan hullott szét a család, ő maga pedig hogyan jutott el odáig kamaszkorára, hogy marihuánát áruljon és luxuscikkeket lopjon a Bloomingdale'sből.

Írt aztán egy bántalmazó kapcsolatáról is, elmesélte, hogy a volt barátja miként kergette meg egy késsel – ami szerinte bárkivel megtörténhet, csak reméli, hogy végül a sorstársai is meg tudnak menekülni.

Lapozzon, a következő oldalon még több sztorit olvashat!

Előző
  • 1
  • 2
Következő