Jó pár világsztár állítja, hogy találkozott már kísértettel

2019.11.16. 12:14

Akadnak a sztárvilágban páran, akik nemcsak hogy hisznek a szellemekben, de állításuk szerint találkoztak is már kísértettel. Miley Cyrus és Lea Michele kis híján halálra rémültek, el is költöztek a különös találkozás után, Matthew McConaughey azonban a mai napig egy túlvilági lénnyel osztja meg az otthonát, és Emma Stone-nak sincs különösebb baja azzal, hogy a halott nagyapja folyton jeleket hagy a házban.

Lea Michele

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Matt Winkelmeyer

A Glee – Sztárok leszünk! színésznője a régi New York-i apartmanjában nemegyszer tapasztalt furcsa dolgokat, egyszer például zajt hallott fentről, és azt gondolta, hogy a szélviharban kinyílt az ablak – csakhogy odafent mindent rendben talált, viszont abban a pillanatban magától kinyílt előtte az ablak. Máskor egyedül volt otthon, de énekelni hallott valakit a lakásban, ami már sok volt neki, hamar ki is költözött az apartmanból.

Miley Cyrus

Forrás: AFP/Angela Weiss

Az énekesnő régi londoni lakásáról mesélt rémisztő történeteket, állítása szerint kétszer is megjelent ott egy kisfiú szelleme a fürdőszobában. Első alkalommal még a húgát bosszantotta a szellem a zuhany alatt, forróra állította a vizet, majd valahogy a kilincset is átforrósította, ami megégette a lány kezét – Cyrus ekkor berohant a sikoltozásra, és mintha egy kisfiút látott volna ülni a mosdókagylón, aki aztán másnap este is feltűnt.

Matthew McConaughey

Forrás: Chelsea Lauren/REX/Shutterstock/Copyright (c) 2016 Rex Features

Amíg Michele és Cyrus halálra rémültek, és szinte azonnal ki is költöztek, addig McConaughey állítólag a mai napig egy kísértettel osztja meg az otthonát. Már akkor fura hangokat hallott, amikor beköltözött a Los Angeles-i házba, később aztán találkozott is egy nő kék szellemével, akit Madame Blue-nak nevezett el. „Elég vagány szellem. Talán azért is jövünk ki jól, mert állandóan meztelenül mászkálok otthon" – vélte a színész.

Ryan Gosling

Forrás: Getty Images/WireImage/Venturelli

A család régi otthonában, a kanadai Ontarióban üldögélt rendre egy férfi, akiről a színész már egészen kicsi korától kezdve tudta, hogy szellem. Félt is tőle, de az anyjának hiába mondta, ő nem látta az alakot – Goslingnak így nem volt más választása, mint hogy megtanul együtt élni vele. Már nagyobb volt, amikor rövid időn belül az anyja és két másik családtag is látta a szellemet, így aztán ott is hagyták a házat.

Lapozzon, van még pár rémisztő sztorink!

Előző
  • 1
  • 2
Következő