Kiderült pár részlet Dobó Kata és Zsidró Tamás szakításáról

Dobó Kata, Zsidró Tamás
Vágólapra másolva!
Szakításuk előtt többször tartott rövidebb szünetet Dobó Kata és Zsidró Tamás, állítja egy ismerősük.
Vágólapra másolva!

Mindig érdekli az embereket, ha két ismert ember, sztár alkot egy párt, így nem volt másként Dobó Kata és Zsidró Tamás esetében sem. Természetes, hogy szakításuk is hír lett, pedig pár hónapja még úgy tűnt, minden rendben.

Zsidró Tamás és Dobó Kata Forrás: Dobó Kata / Instagram

„Az elmúlt három évben nem ez volt az első mosolyszünet, többször is szétmentek, és Katát ez mindig nagyon megviselte. Ám eddig valahogy mindig meg tudták beszélni a problémákat. Most azonban már nincs visszaút.

nincs titokzatos harmadik, nem voltak zajos jelenetek, csak szépen leültek, és megbeszélték, hogy legyen vége... Talán éppen ez bizonyítja leginkább, hogy a döntés visszavonhatatlan, hiszen egyikük sem omlott össze" – árulta el a Story magazinnak egy közeli ismerős.