Részleteket árult el második terhességéről Kulcsár Edina

Kulcsár Edina
Vágólapra másolva!
Kulcsár Edina és Szabó András Csuti második közös gyereküket várják.
Vágólapra másolva!

Első gyerekük, Medox, szeptemberben töltötte be az első életévét, rá néhány héttel később pedig kiderült, hogy Kulcsár Edina ismét terhes. A pár mindig is két gyereket szeretett volna, de ha a második is kisfiú lesz, akkor a modell szeretne egy harmadik babát is.

"Alig vártam, hogy megoszthassam a nagy hírt Csutival, de – ellentétben az első alkalommal – ezúttal nem csináltam nagy felhajtást a bejelentésből, a férjem kezébe nyomtam a pozitív terhességi tesztet, és csak mosolyogtam. Elképesztően örült, és már el is kezdtük találgatni a baba nemét. Azt mondtam, ha fiú lesz, nem kizárt, hogy elgondolkodom egy harmadik gyereken, mert egy kislány is jó lenne a családunkba" - mesélte a Storynak.

Forrás: Kulcsár Edina

Nagyjából másfél év különbség lesz a két gyerekük között, amit azért is tartanak jónak, mert így a gyerekeik nagyjából egyszerre esnek majd át a meghatározó korszakaikon.

"Szerencsésnek érzem a helyzetet, nagyjából így képzeltem el a családalapítást, azt viszont szívből remélem, hogy a születendő babánk majd jobb alvó lesz, mint a bátyja. Medi nemrégiben múlt egyéves, a szemünk láttára bontakozik ki a személyisége, így nem félünk attól, hogy esetleg féltékeny lesz a testvérére" - árulta el.