Luxus Vivient meg akarta erőszakolni egy meztelen férfi

Vasvári Vivien
Vágólapra másolva!
A luxusfeleség a Life TV-n, Szulák Andrea műsorában mesélte el, hogy tinédzserként hogy menekült meg egy férfi elől, aki meg akarta erőszakolni.
Vágólapra másolva!

"Engem például 16 évesen majdnem megerőszalkoltak. Azt az embert utána majdnem megölte az apám" - mondta a műsorban Vasvári Vivien. Részletesen elmesélte, hogyan történt az eset: 13 évvel ezelőtt, gimnazista korában már atletizált, éppen egy erdőben futott időre a köröket, mikor rátámadott egy idegen férfi.

A második körnél már látta, hogy a férfi teljesen meztelen, aki a harmadik körnél el is kapta, de szerencséjére olyan hangosan üvöltött, hogy meghallották, és megmentették. "Az volt a szerencse, hogy az első 100 méteren belül történt, mert ahogy üvöltöttem, már hallották. De ha 500-nál történik, a kutya nem hallja meg. Bármi történhetett volna" - árulta el.