Leforgattak egy alternatív befejezést a Trónok harcához

Vágólapra másolva!
Sajnos aligha láthatja a nagyközönség.
Vágólapra másolva!

Leforgattak egy alternatív befejezést a Trónok harcához – erről Kristofer Hivju, azaz Tormund beszélt a brit Metro újságnak. Szerinte főleg önszórakoztatás miatt tették, és abban sem volt biztos, hogy beszélhet-e róla egyáltalán.

HBO

Mint mindenki tudja, aki a sorozatot követte, Bran Stark (Isaac Hempstead-Wright) lett a Hét Királyságból lett Hat Királyság uralkodója, Észak pedig független maradt Sansa alatt. Az HBO-t megkeresték, de nem válaszolt arra, milyen az alternatív befejezés.

Egy spinoff biztosan lesz

Mint korábban írtuk, a Naomi Watts főszereplésével készülő előzménysorozatból hiába forgatták le a pilotot, az HBO nem kéri belőle a teljes évadot, sőt, lefújta a projektet. George R. R. Martin (ahelyett, hogy befejezné végre a regényciklust) hónapokig dolgozott ezen a sorozaton, amely a Bloodmoon munkacímet viselte volna.

A Trónok harca előtt több ezer évvel játszódó szériából tehát nem lesz semmi, egy másik előzménysorozatot azonban megrendelt az HBO. Az új projekt a House of the Dragon címet viseli, és George R. R. Martin könyve, a Tűz és vér alapján mesél majd a Targaryen-házról.