Először nyerte női versenyző a Sztárban sztárt

2019.11.24. 22:03

Janicsák Veca, Király Linda, Ganxsta Zolee és Rigó Jancsi is fellépett a TV2 show-jának utolsó adásában, amelyen eldőlt, ki nyerte ezt a sorozatot. A már kiesettek is visszatértek, jó hangulat volt a stúdióban – nézze meg a képeket is!

November 24-én a fináléjához ért a Sztárban sztár leszek!, négy énekes jutott el a végéig. Ez volt a Sztárban sztár formátumának első olyan évadja, amikor nem sztárok, celebek léptek fel, hanem viszonylag ismeretlen emberek (akik közt azonban akadt sok, akinek volt már jelentős színpadi rutinja, csak épp nem velük foglalkoztak a lapok, azaz nem voltak országosan híresek).

Képgalériáért klikk a fotóra!TV2

A duettek után a közönségnél még nem volt egyértelmű favorit, nagyjából egyformán álltak a versenyzők. Korábban mindig férfi nyerte ezt a műsort (Bereczki Zoltán, Pál Dénes, Gáspár Laci, Veréb Tamás, Horváth Tamás, Freddie), tehát hatból hatot, a zsűri - amely ezen az estén már nem pontozott - azt sugallta a tévézőknek, hogy nem bánnák, ha végre nő nyerné ezt az évadot.

Képgalériáért klikk a fotóra!TV2

A kiesett lányok erotikus produkcióval rukkoltak elő, a Pussycat Dollst imitálták. Minden versenyben maradt énekes eztán szólóban énekelt, majd fantomképeket mutattak, 8,9 volt a pontszáma a legjobbnak, 8,2 a legrosszabbnak, de ez nem volt jelentős különbség, ami azt jelentette, hogy nem volt gyenge előadás ma, senki sem lógott ki, sem lefelé, sem felfelé. A találgatás után érkeztek a kiesett fiúk, a Bergendy egy régi slágerét adták elő.

Képgalériáért klikk a fotóra!TV2

Sebestyén Katja esett ki a műsor vége felé, versenyben maradt Feng Ya Ou, Békefi Viki és Tasnádi Bence. Ekkor jött még egy kör szavazás, majd a mesteri értékelés. Bereczki szerint az elején tele voltak kérdőjelekkel, most tele vannak felkiáltójelekkel. Horváth Tamás szerint nagy pillanatokat láttak, mindenki profin teljesített. Tóth Vera a csodás lelkekről, szorgalomról értekezett, illetve kiemelte a stáb, a táncosok munkáját. Pápai Joci is boldogan értékelt, a casting fontosságát is szóba hozta.

Képekért klikk a fotóra!TV2

Végül kiderült, hogy Békefi Viki a győztes, második lett Feng Ya Ou, harmadik pedig Tasnádi Bence. Sírva, meghatottan ünnepelt, hiszen a műsor hetedik évadjáig kellett várni, hogy női versenyző nyerhessen.