Újabb részletek derültek ki a Gáspár család karamboljáról

Gáspár Győző  Való világ 9
Vágólapra másolva!
A Gáspár családdal karambolozó nő volt párja szerint nem akarta megölni magát az a fiatal nő, aki Gáspár Győzőék autójával karambolozott a napokban a 21-es úton. A nő súlyosan megsérült. 
Vágólapra másolva!

„Néhány hónapja szakítottunk, de jóban maradtunk, és ilyen helyzetben nem kérdés, hogy bemegy-e az ember a kórházba.Több olyan hírt láttam és hallottam, hogy a volt párom szerelmi bánata miatt öngyilkos akart lenni, de sosem volt ilyen hajlama,

Sem magának, sem másnak nem ártana sosem. Ám az tény, hogy nem mondanám túl gyakorlott sofőrnek, szóval valószínűleg rossz helyen hajtott fel az útra vagy a körforgalomból jött ki rosszul" – mondta a Blikknek a nő korábbi barátja. A nőnek eltört a szegycsontja, belső sérülései vannak és a fejét is megütötte.

Gáspár Győző Forrás: RTL2

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint még vizsgálják a kedd éjjel a 21-es úton a tari elágazásnál történt baleset körülményeit. A történtek után beszéltek a Suzuki sofőrjével és Gáspár Beával is, ám azóta nem történt kihallgatás az ügyben.

Előzmények a cikk alatt.