Sztárok, akik csődbe mentek tavaly

2020.01.18. 11:30

2019 pár sztár számára kimondottan rossz év volt, néhányuk például csődöt is jelentett. Adótartozások, peres ügyek és válások vitték el a pénzt, de olyan is volt, aki egy rossz szakmai döntés miatt bukott súlyos összeget, mára alig ezer dollár maradt a bankszámláján. Íme, pár híresség, akit a jelenlegi anyagi helyzete miatt egyáltalán nem kell irigyelni.

Toni Braxton

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Bryan Steffy

A nyolcszoros Grammy-díjas énekesnő a jelek szerint elég rosszul bánik a pénzzel – netán nagy szüksége lenne egy új könyvelőre –, hiszen már 1998-ban és 2010-ben is csődöt jelentett. 2018-ban 780 ezer dolláros adótartozásról kapott papírt a hatóságoktól, amihez 2019-ben is adódott még közel félmillió dollár, vagyis a 2020-as évet komoly adósságokkal kezdte Braxton. Legalább a családi valóságshow-ból, a Braxton Family Values-ból számíthat némi pénzre, miután az folytatódott tavaly.

Mel B

Forrás: NORTHFOTO/Copyright © 2017 BACKGRID, Inc./Rall

A Spice Girls egykori tagja 2018-as önéletrajzi könyvében, a Brutally Honest-ben írt többek között arról is, hogy a második férje, Stephen Belafonte mennyire rátelepedett, a pénzügyeit is ő kezelte. Amikor az énekesnő végül lelépett a házasságból, 105 millió dolláros vagyonából körülbelül ezer dollár maradt a nevén, ráadásul még neki kellett gyerektartást fizetnie. 2019-ben tovább romlott a helyzet: a könyve turnéja 75 ezer dolláros mínusszal zárt, annyira nem fogytak a jegyek. Mel B jelenlegi havi bevétele még a 4 ezer dollárt sem éri el.

R. Kelly

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Michael Loccisano

Jogi problémái, peres ügyei miatt csappant meg igencsak a pénze: jelenleg körülbelül 100 ezer dollár a nettó vagyona, ami viszont 150 millió is lehetne. A szexuális zaklatástól a gyerekpornóig tizennyolc vádpontot hoztak fel ellene, ráadásul a róla készült dokumentumfilm, a Surviving R. Kelly is jócskán megtépázta a hírnevét. Munkát nemigen kap, volt, hogy a 100 ezer dolláros óvadékot sem tudta letenni, 2019 márciusában már 160 ezer dollárnyi gyerektartással is tartozott.

Katie Price

Forrás: AFP/2011 Getty Images/Larry Busacca

A modell és médiaszemélyiség karrierje egykor több mint 50 millió dollárt ért, 2019 novemberében azonban csődöt jelentett. Már az előző évben problémái voltak a hitelezőivel, a bíróság előtt kellett egy visszafizetési tervvel előállnia: nagyjából 15 ezer dollárt kellett volna fizetnie havonta, négy éven keresztül, de nem tudta tartani. Ittas vezetésen kapták, instagramos szerződéstől is elesett, ezzel együtt nem világos azonban, hogy miként verte el a pénzét, mert közben rendszeresen kapott azért munkákat.

Lapozzon, tudunk még pár sztárról, akinek nem megy jól mostanában a szekér!

Előző
  • 1
  • 2
Következő