Zsidró Tamás: Gondolkoztam azon, mit és hol rontottam el

Dobó Kata, Zsidró Tamás
Vágólapra másolva!
Zsidró Tamás esküvőt tervezett Dobó Katával, így sokakat meglepett a szakításuk. Állítja, sem a szakítás, sem a válás nem törte össze, tudja, hogy neki is változtatnia kell, mert nem akarja egyedül leélni az életét.
Vágólapra másolva!

"Ha felsorolnám azokat a hibáimat, amelyeken változtatnom kell, félek, a jövőben soha nem lenne kapcsolatom. Sokat gondolkoztam azon, mit és hol rontottam el. Bőven találtam kivetnivalót magamban.

Nemcsak felületesen meghallgatni, hanem meg is hallani, amit mond. Vagy itt a másik rossz szokásom: sok mindenről azt gondolom, képes vagyok őket előre megjósolni, pedig nincs mindig igazam" - mondta a Bestnek Zsidró Tamás, aki kész a változásra, habár tudja, nem lesz egyszerű.

Forrás: Dobó Kata / Instagram

"Így ötvenen túl már nehéz újratanulni mindent egy új kapcsolatban, és nehezebb megszokni egy másik embert. De mivel nem szeretném egyedül leélni az életem, arra törekszem, hogy ezt megkönnyítsem. A válás nem vette el a kedvem a házasságtól,

pozitívan állok a jövőhöz. Bízom benne, hogy találkozom majd azzal a nővel, akivel egymásra találunk" - tette hozzá.