Sorozat készül Dwayne Johnson gyerekkoráról

"Skyscraper" New York Premiere GettyImageRank2 Arts Culture and Entertainment Film Industry
NEW YORK, NY - JULY 10: Dwayne Johnson attends the 'Skyscraper' New York Premiere at AMC Loews Lincoln Square on July 10, 2018 in New York City. Michael Loccisano/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Az NBC szitkomot készít Dwayne Johnson gyerekkoráról, természetesen maga a Szikla is közreműködik a projektben.
Vágólapra másolva!

Az NBC tizenegy epizódot megrendelt a Young Rock című vígjátéksorozatból, amely Dwayne Johnson gyerek- és tinédzserkorát dolgozza fel.

A projektben természetesen maga Johnson is közreműködik, sőt minden epizódban fel is fog tűnni – gyerekkori mását azonban még keresik, egyelőre nem tudni, ki fogja játszani az ifjú Sziklát.

Dwayne Johnson Forrás: AFP/2018 Getty Images/Michael Loccisano

Johnson kiskorúként sok svindlit követett el, volt olyan időszak, amikor minden héten elkapták a rendőrök, az első kocsiját pedig 70 dollárért vette egy drogostól – a sorozat ezeket a sztorikat is feleleveníti, de arról is szó esik majd benne, hogy a Sziklának miként indult a pankrátorkarrierje.

A szériát a kétszeres Emmy-jelölt Nahnatchka Khan készíti, aki korábban olyan sorozatokon dolgozott, mint az Amerikai fater, a Ne bízz a ribiben! vagy az Amerika Huangjai.