Jáksó László: A lendület vitte évekig a rólam kialakult hamis képet

2020.01.14. 21:30

Mi a terve a Sláger Reggel című műsorral, amelyet egy hete egyedül vezet, hogyan került vissza a mikrofon mögé? Mennyire zavarja, hogy a húsz éve kialakított imázsát nehezen feledik az emberek? Régi egyetemi felvételiről, képújság-programírásról, esküvőkön való orgonálásról, újságírókról, kommentelőkről, rádiós tervekről, Horváth Ádámról, a fogyásról, a nősülésről és a Facebookkal való kilátástalan küzdelemről is mesélt az Origónak.

2020. január 6-tól váltás lett a Sláger Reggelnél, mit lehet tudni a döntés hátteréről?
Én vettem át a műsort, de ez nem az én döntésem volt, hiszen az ember saját magát nem rakja sehová. Nagyon régóta gondolkodunk Mikus Tamarával, a programigazgatóval, és Radu Morarral, a tulajdonossal. Sokat módosult a műsor az idők során, jöttek emberek, elmentek emberek. Azt gondolom, hogy vicces volt, jó volt, a két sportoló eredeti humort hozott bele, és Abaházi Csabáék is rendben voltak. Ennek a felállásnak azonban – úgy látom – vége. Egy hasonló műsor van, ahol többen beszélgetnek, mindenki csak a kijelölt szerepe szerint működik, mindenki a saját posztjának megfelelően reagál. Balázsékkal versenyezni egy hasonló szerkezetű műsorral esélytelen: erről volt szó korábban nálunk is. De ha megpróbálnánk ugyanezt csinálni, kivel tennénk? Nem túl sok rádiós maradt a piacon. Meg is kérdeztünk sokakat, végül én maradtam. Nem vagyok mártír, nem állítom, hogy borzasztó dolog reggeli rádióműsort vezetni. Korán kell kelni, ugyanakkor ez a rádiózás csúcsa: a reggeli műsorsáv. Elfogytak a jelöltek, felkértek, vállaltam. Viszont nem akarok mindenáron műsort vezetni, és a kreatív igazgatóság kényelmes pozíció, hiszen nem remegek a sikerért, mint műsorvezető. Ha nem jó, én teszem ki magam a műsorból. Ha nem lesznek jók a számok, akkor nem is tehetek mást.

Forrás: Pitrolffy Zoltán

Kikkel tárgyaltak még?
Úgynevezett nagy nevekkel ültem le, mert legyünk őszinték: ha ismert emberrel adnak el egy műsort, az jobb a rádiónak. Nagyjából három beszélgetésem volt, kész. Neveket nem mondanék. Ezért mondom, hogy végül én maradtam.

Tehát a kétemberes felállás, más koncepció is szóba jött?
Igen, sakkozgattunk. De felmerül, óhatatlanul, hogy kivel, kikkel lehetne megújulni. Ez a beszélgetés aztán megakadt: volt, aki nem ért ár, máshol dolgozott, de volt, aki bejött és hosszan beszélgettünk. Végül így kialakult, hogy én viszem a reggeli sávot, és akkor jeleztem, hogy magam mellé viszont nem szeretnék társat, akiről azt hazudjuk majd, hogy száz éve haverok vagyunk... Majdnem mindig egyedül vezettem műsort, és mindig is csináltam interjúkat. Örültem, ha valaki bejött a stúdióba, és annak is, ha berúgta az ajtót, vagy benn tört ki botrány. Szerettem, ha élet van, ha habzik az egész, ha vannak váratlan helyzetek, bolond telefonálók, fogcsikorgató kritikusok. Én azt szerettem régen is, ha mindent meg lehet csinálni. Viszont egyedül bölcsességeket mondani, viccelődni bukott projekt: jöjjön mégis valaki mellém, vagy hívjunk sok vendéget? Az egyetlen léphetőt léptük, sok riportalanyt, beszélgetőtársat hívunk be. A Sláger Reggelben szándékaim szerint egy olyan nap sem lesz, hogy egyedül ülök benn hosszan. Zenélünk, röhögünk, zenélünk, pont, mint egy reggeli műsorban.

Milyenek az első reakciók?
Épp most kaptam egy talán bántó szándékú SMS-t, hogy a mai vendégek közül Kasza Tibi vezeti a műsort (a beszélgetésre január 8-án került sor – a szerk.). Ha az az ember, aki a legtöbbet beszél, az a műsorvezető, akkor igen, így volt. De holnap más jön, holnapután is. Ha én az vagyok, aki az egészet kitalálja, keveri, animálja, összeszedi, akkor az nekem tökéletesen megfelel, a lényeg, hogy jó legyen a műsor. A Heti hetesben sem izgatott, hogy hány százalékot beszélek én.

Forrás: Pitrolffy Zoltán

Hány napra van meg előre a téma?
Csak január 6-án kezdtük a valódi munkát. A nagy beszélgetések, ahol eldőltek a dolgok, december 10. körül voltak, jött a karácsony, az újév, a tervezgetés nagy része tehát távmunkában zajlott. Kísérletezés folyik még, de az alapokat lefektettük. Egyelőre egy napra egy nagy, általános téma kerül, de mindjárt minden nap lesz több téma, és rovatok is lesznek. Most még nincs nagy előre tartásunk ebben, de majd lesz.

És az aktualitások?
Ez élő műsor, úgyhogy reagálni kell arra, ha valami fontos történt. Ha nagyon aktuális egy téma, elhalasztjuk a tervezettet. Beszélgettünk például a sorozatokról: örültem annak, hogy egymással konkuráló tévések jöttek be. Kultúremberek ők, beszélgettek, akkor is, ha amúgy rivalizálnak. Ezt szeretném megcsinálni közéleti témákban is, akár politikusokkal. Egyedül az öncélú marakodás nem érdekel, hát akarok én két harcoló fél közé szorulni? De úgy egyébként bárki jöhet, akinek mondanivalója van. Ha fontos téma van, ami sok budapestit és környékbelit érdekel, akkor meghívok erre embereket, több oldalról. Mindent meg lehet beszélni. Kihez leszel lojális? - ezt kérdezhetik. Senkihez. Szemtelen voltam mindig, már nem tudok megváltozni.

Le kell győzni Sebestyén Balázsék műsorát?
Igen, persze, mindenki le akar győzni mindenkit, ugyanakkor szívesen meg is hívnám őket adásba. Engem nem kötnek olyan szabályok, mint például őket, én ki merem mondani az ő nevüket is, adásban is. Szeretnék majd műsorvezetőket mikrofon mögé ültető műsort is csinálni. Balázzsal sok éve ismerjük egymást, vezettük ugyanazt a műsort is, ha nem is egyszerre, nem probléma részemről. Amúgy azt sem értem, miért nem lehet riválisok nevét kimondani... A sportolók nem tudnak egymásról? Kezet fognak, beszélgetnek. Én is jóban vagyok sok műsorvezetővel.

Vannak, akik utálják?
Van olyan a világon, akit senki nem utál? Életem és a karrierem során biztos bántottam meg embereket. Aktívan megbántani valakit egy dolog, de ha csak irritálok egy hallgatót, az megint más. Sokan próbálgatják még mindig, hogy van-e olyan SMS vagy komment, ami megbánt. Nincs. Én közszereplő vagyok. Más a feladat, a kritikatűrés szintje. Nem azt mondom, hogy letojom a kritikát, inkább tudomásul veszem, köszönöm, megyünk tovább.

A nyári leállásig tehát egyedül viszi a Sláger Reggelt?
A tervek szerint igen, de senki nem ígér semmit. Szabadságra majd elmennék, de normális helyeken hazugság nélkül megoldják: lehet, hogy érdemes ismételni a jó pillanatokat, vagy az is elképzelhető, hogy a nyaralásom helyszínéről fogok élőben bejelentkezni. Nekem inkább ez a megoldás tetszik. Nemsokára megyek síelni is. Nem érdekes az, ha egy műsorvezető élő egyenes adásban töri el a lábát?

Kétségkívül egyedi. A zene mennyire fontos a reggeli rádiós sávban?
Nagyon. Zenélni kell. Mindenki zenét akar hallgatni reggel. A hallgatók viszont nem akarnak őrületesen komoly dolgokat hallgatni munkába menet, ez tény. Mi ma és tegnap végigröhögtük a reggelt, még komolynak látszó emberekkel is. A hallgató ízlését pedig igenis formálja az, amit kapnak, hagyjuk már azt, hogy a média vagy az emberek a hibásak abban, hogy ilyenek a műsorok. A média. Többségében szemetet sugároznak az adók.

Forrás: Pitrolffy Zoltán

Az első adásban a sorozatokról beszéltek: melyik a kedvenc?
Minden magyar sorozatba belenézek. Külföldiben a dramedy a kedvenc műfajom, meg a krimik. A Mentalista a kedvencem, tudom, hogy már nem megy kinn. Gyerekként a sci-fiket szerettem.

Kicsit eltérve a napi rádiózástól: Horváth Ádám tanította a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Megérintette tavaly a halála?
Kapcsolatban voltunk, de véletlenül is találkoztunk. Voltak osztálytalálkozóink is, nagyon sok - ma ismert - tévés került ki abból az évfolyamból. Minden évben szerettük volna a találkozót, de néha elhalt a szervezkedés. Pedig ezek jók voltak, ott tudtak egymással beszélgetni olyanok is, akik rivális tévéknél dolgoznak. Horváth Ádámot szerintem a legtöbben szigorúnak ismerik. Velünk kifejezetten kedves, aranyos volt, imádta az osztályát. Tévéelnöknek és rendezőnek szigorú volt, de nekünk inkább pótapánk lett, mindent megtett az osztályért. Mindenkinek leste az óhaját, hol szeretne dolgozni. Nem fontos posztra tette be, de olyanhoz hozzásegítette, ahol megtanulhatta - lentről - a szakmát.

Horváth Ádámról beszéltünk, Gesztesi Károllyal kapcsolatban volt?
Nagyon sajnálom, ami történt. Egyszer dolgoztunk együtt, ő színészként, én rendezőként, rettentő profi volt. Néha beszéltünk telefonon. Olyan volt, mintha ezer éve ismertük volna egymást, pedig nem. Nagyon sajnálom.

Mennyire idegesítik a kommentek a Facebookon?
Nem vagyok a Facebookon. Sok hír olvasható arról, hogy ők önkényes szabályokkal irányítanak mindent. Csináltam magamnak egy oldalt, Jáksó Lászlóként, de egy órán belül letiltottak. Kérték, küldjek fényképet magamról. Elküldtem egy hivatalos fotót, sejtettem, hogy nem ezt kérik, de ha egyszer annyit írtak, hogy egy fotót kérnek. Elküldtem a plakátképet, tesztelni akartam őket, hogy tényleg olyan idióták-e. Letiltottak végleg, mert én nem én vagyok. Igen. A Facebook, mint vállalat, vérhülye. Felesleges marhaság az egész. Majd csak rájönnek erre az emberek.

A bölcsészkar és a színművészeti hogy fér össze a programozással?
Abban az időben tanárszakon, Szegeden két szakot kellett választani. Én francia-matematikára szerettem volna, de közölték, hogy ilyen párosítás nincs, nem keveredik a BTK és a TTK. Nem volt jó ötlet, de akkor valamiért azt gondoltam, hogy sok év orosztanulás után hátha megy majd az orosz-francia, elmentem. Komplett kabarét sikerült előadnom az orosz felvételin a kettő darab szóval, amit fel tudtam idézni oroszul, nagyon röhögtek... Franciául viszont tudtam, és utánam jött egy professzor, megkérdezni, mégis, mi volt ez... Végül egyszakos francia levelezőként felvettek, bár ez sem létezett, mint a francia-matek szakpár. Szerintem nekem csinálták.

És mi lett ezzel a francia levelezővel?
Nekem kevés volt, innen kérek elnézést. Borzasztó rossz diák voltam, nem jártam be. Akkor már a szegedi városi televíziónál voltam technikus. A tévé munkahely volt, ott kellett lenni, úgyhogy kigolyóztam magam a szegedi egyetemről. Szüleim úgy maradtak, amikor elmondtam, de tudták, hogy befolyásolhatatlan vagyok.

Hogy lett ebből Budapest és médiakarrier?
A szegedi tévének kellett egy képújság program. Olyan kis rettenetes betűreklám, képekkel. Én ezt megírtam, megvették. Rájöttem, hogy eladható programokat írok, és pár év alatt kétszáz helyre eladtuk. Fura lenne, ha még menne az enyém valahol... De más miatt kerültem Pestre. A fővárosban lett hamar munkám, egy kereskedelmi Kft. belső nyilvántartásának programját írtuk ketten: akkori párom tervezte, én írtam. Ez a munkahely az Astoriánál volt, közel a Színművészetihez, ahol meghirdették a felvételit. Gyerekem anyja mondta, hogy menjek, jelentkezzek. „Minek menjek, éhen pusztulunk, ha felvesznek! Ez nappali szak" - védekeztem. De ő noszogatott, televíziós rendező- szerkesztő-műsorvezető szakra végül felvettek. Nem halunk éhen, megoldjuk, mondta gyerekem anyja, és, persze továbbra is dolgoztam a főiskola közben.

Utána 10-15 év médiaszereplés jött. A bulvárban átjött képet mennyire tudta befolyásolni?
Alig, vagy egyáltalán nem, de ez nem a bulvár hibája. Bolond voltam. Igyekeztem mindig az odaillő legjobbat csinálni. Ha jött egy újságíró, és elmondtam, hogy tudok zongorázni, már láttam, hogy unatkozik, és egyben ideges is, mert ebből semmi érdekeset sem fog tudni írni. Elkezdtem velük marháskodni. Így visszatekintve kár volt, de huszonöt évesen elég nehéz előre látni, hogy negyven felett pont mit akarok majd mutatni magamból. A valaha adott képeket eltüntetni lehetetlen, a kialakult vélekedést megváltoztatni iszonyatosan nehéz.

Egy furcsa fiú a média zűrzavarában, akinek nincs csaja, ilyesmi volt évekig a Jáksó-kép.
Igen. De az meglepett, hogy azután is évekig ment, hogy elárultam, hogy gyerekem van. Ezt az egész hülyeséget a lendület vitte. Életemben sem csajoztam, mindig komoly kapcsolataim voltak, és most is az van. Házas vagyok. Rettenetesen untam ezt a rólam kialakított képet. Egy „Hogy vagy? Jól!" párbeszéd is annyiféleképp megírható! Hogy vagy? Jól, védekezett szánalmasan Jáksó. Jól, hazudta a szemünkbe Jáksó. Jól, mondta zokogva Jáksó. Az újságíró személyén is átszűrődik egy beszélgetés, próbál valamit belevinni a saját személyiségéből. Így aztán pont mindegy volt, mire mit válaszolok. Aki olvasta, vagy aki látott, az ezt a kis lökött lúzert olvasta, látta, mert olyannak ismert meg. Van egy tanácsom annak, aki huszonévesen bekerül a médiába és húsz év múlva igazgató akar lenni: ne adjon mókás interjúkat, és pláne ne vágjon pofákat! Kire haragudhatnék ezzel kapcsolatban? Hogyan vette volna észre bármelyik újságíró vagy fotós, hogy én ezt nem szeretem már, ha nem mondtam? Adtam rendes, komoly interjúkat is, csak azok nem maradtak meg az emberekben. A lapok tévedéseit pedig megszoktam. A pályám elején, amikor még senkit nem érdekeltem, sok újságíró barátom volt, mert ebben a szakmában is kellemesen bolond mindenki, mint az enyémben... Sok közös buli volt... Ha pedig rosszkor hívott egy újságíró barátom, hogy mondjam el a véleményem valami témáról, volt, hogy ráhagytam, hogy írja meg ő, stíluson belül maradva. Így is lett, így is születtek cikkek. És ezért nem nagyon szoktam javítgatni szöveget, felhívni embereket, nyafogni szavakért.

Kreatív igazgatóként egy zenés kereskedelmi rádiónál milyen zenét hallgat?
Lehet, hogy kiábrándító lesz, de nem értek a zenéhez. A programigazgatónk, Mikus Tamara viszont igen. Én 12 év klasszikus zongoratanulás után a csendet néha jobban becsülöm, mint a zenét. Apukám zenetanár volt, és igaza is volt abban, hogy tanuljak zenét. Amikor a JATE-ról kivágtak, és kicsit a semmiben lebegtem, besétáltam egy állásajánlatra, ahol zenélni és énekelni tudó embereket kerestek. Kiderült, hogy esküvőkön és névadó ünnepségeken, tehát szocreál keresztelőkön kellene orgonálni. Kotta volt, három évig csináltam, nagyon jó társaság volt ott. Az akkori önkormányzati hivatalnak, vagy tanácsnak volt egy családi eseményeket rendező irodája, nekik dolgoztam Szegeden. Máig emlékszem a házasságkötő beszédekre, például volt egy részlet, hogy „nem ajándékba kapott, hanem megküzdött boldogság". Ezt mi, úgynevezett irodalmi körösök, a maradék pezsgővel a kezünkben mondtuk kórusban a megfigyelő helyiségben, a benn dolgozó anyakönyvvezetővel együtt.

Maradt erről felvétel?
Nem maradt VHS-kópiám erről, de sok családnak biztos megvan. Ha valakinek előkerül, én örülnék, ha elküldené digitalizálva a családi felvételt a jakso@jakso.hu címre. Nem csak Szegeden, a Széchenyi téren dolgoztam, hanem a megyében több helyen, Domaszéken, Mórahalmon is. Hol álltam, hol orgonánál ültem, mondtam verset, énekeltem, miegymás. Úgy emlékszem, egy éve csináltuk, amikor közölték velünk, hogy mi tulajdonképpen Radnóti Miklós irodalmi kör vagyunk? Igen? Akkor jó – mondtuk, és szavaltunk tovább. Állampolgári eskütételen simán elfelejtettem, és átírtam a Szózatot, és meg is úsztam volna, ha az alpolgármester asszony nem magyartanár. Kicsin múlott. Annál a résznél, hogy „Közbevágott Pató Pál úr" úgy fordult felém a feje, mint a bagolyé.

A média fősodrából pár évre kimaradt: nyugalmasabb évek voltak ezek?
Igen, abszolút. Lefogytam, pusztán csak életmódváltás miatt. Nem eszem éjjel kettőkor pörköltet, mint tettem korábban. Én amúgy vékony alkatú ember vagyok, úgy kezdtem a tévézést, csak az ország szeme láttára meghíztam a Heti hetesben. Mindenki meg tud hízni, ha nagyon akar, én meg tudtam pacalt enni éjjel. A gimnáziumban a vékonyságom miatt csúfoltak, én kifejezetten szerettem volna hízni. Sikerült.

A nősülés hozott változást?
Két éve nősültem, nem most, vagy a múlt hónapban, vagy azóta többször is, ahogy ezt olvasni lehet itt-ott. A feleségem pedig sportos, vagy csak normális, jön-megy, fut, egyébként civil, nem közszereplő. Ő mindig este 10-kor lefeküdt, reggel 6-kor kelt. Ez is vonzó volt, ő is vonzott, ha pedig szeretünk valakit, igyekszünk úgy élni, ahogy ő. Átvettem az életmódját.

A gyerekről mit árul el?
25 éves, jól van. Majd szerepel, ha akar.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK