Zalatnay Sarolta más miatt kereste a Playboyt, vetkőzés lett a vége

Vágólapra másolva!
A magyar Playboy azon lapszáma ért el eladási rekordot, amelyben Zalatnay Sarolta meztelen képeit lehetett megnézni. Két utánnyomás volt abból az újságból, közel 90 ezer magazint adtak el a fotóival.
Vágólapra másolva!

Ez 2001 nyarán jelent meg, és Zalatnay emlékei szerint nem egyből a lap kereste meg őt, hanem fordítva történt. Az énekesnőnek nem az volt a terve, hogy vetkőzik, egészen más céllal ment be, az volt a vágya, hogy újabb könyvét népszerűsítse, azt szerette volna elérni, hogy hozzon le a Playboy részleteket belőle.

„Mondták, hogy köszönik, de nem. Pár nap múlva felhívtak, hogy menjek vissza. Kérdezték, mit szólnék ahhoz, ha fotóznának a lapba?

Vacilláltam, végül igent mondtam. Két kérésem volt, hogy csak azok a fotók jelenjenek meg, amikre rábólintok, és nem engedtem, hogy olyan mértékben retusáljanak, hogy ne ismerjenek meg az utcán. A legtöbb eladott lapszám lett, pedig jó tizennyolc éve történt" – mesélte a Borsnak.

„Nem lehet gyerekem, rákos lettem, kipakoltak, de örökbe fogadtam Nikit, és jött a Playboy. Meggyógyultam, és azt hiszem, a gyógyulásomban ez sokat segített, hiszen újból nőnek érezhettem magam. Van még itt keresnivalóm, és nem csak a hangommal. Óriási lelki trauma ért, amit segített feldolgozni. Hála a jóistennek jól vagyok! A hétvégi két telt házas Táncdalfesztivál-koncert után az Arénában, boldog is!" – lelkendezett Zalatnay.