Nicole Kidman és Hugh Grant élete egy pillanat alatt összeomlik

Nicole Kidman a Tudhattad volna című minisorozatban
Vágólapra másolva!
Új sorozat jön a Hatalmas kis hazugságok alkotójától, Nicole Kidmannel és Hugh Granttel a főszerepben.
Vágólapra másolva!

Májusban indul az HBO-n és az HBO GO-n a Tudhattad volna című minisorozat, amelyben Nicole Kidman és Hugh Grant játszanak egy házaspárt.

"Grace és Jonathan Fraser pontosan azt az életet élik, amiről mindig is álmodtak, ám egy erőszakos haláleset és egy sor borzalmas felismerés nyomán egyik napról a másikra mindennek vége szakad" – áll a széria ismertetőjében. Nézzen bele, hogy mire számíthat, itt a magyar feliratos előzetes:

Az író és producer a Hatalmas kis hazugságok-at is jegyző David E. Kelley, a rendező Susanne Bier (Madarak a dobozban), Kidman és Grant mellett pedig többek között Donald Sutherland is szerepel a sorozatban.