Tolvai Reni: Sosem leszek képes elfogadni az elvesztését

2020.01.29. 16:38

Az énekesnő két és fél évvel apja halála után érezte úgy, hogy érzéseit dalba tudja önti. 

Tolvai Reni ragikus hirtelenséggel veszítette el apját, és azóta tervezi, hogy emlékének szentel majd egy dalt. "Több, mint két évnek kellett eltelnie, mire eljutottam oda, hogy dal formájában is meg tudok emlékezni édesapámról. Ez a két és fél év nagyon nehéz volt, szinte fel se tudtam fogni, ami történt és mindvégig reménykedtem abban, hogy ez nem velem, velünk történt, apu besétál majd, és újra itt lesz. Sosem leszek képes elfogadni az elvesztését, de megtanultam együtt élni azzal, hogy már nincs köztünk" - mondta az elmúlt időszakáról Tolvai Reni, aki a 'You and me' című dallal tiszteleg édesapja emléke előtt.

Forrás: TV2

"Édesapám mindig azt szerette a legjobban, amikor angolul énekeltem. Így nem volt kérdés, hogy ez a dal – ami Amerikában készült és ott is énekeltem fel – angol nyelvű lesz. Mióta nincs közöttünk, szinte hetente álmodok édesapámmal. Mindig tengerparton vagyunk, sétálunk, mesélek neki, ő pedig meghallgat. Ezért is került bele a refrénbe az 'only in dreams' sor, vele sajnos már csak az álmaimban találkozom" - mesélte.

"Édesapám minden születésnapomra videóst hívott, hogy megörökítse ezeket a pillanatokat. Ezeket a felvételeket még VHS kazettán őriztem, az első perctől kezdve tudtam, hogy szeretném, ha ezek is láthatóak lennének a klipben, így digitalizáltuk őket. Az üzenet és az, hogy miről szól ez a dal talán még inkább érthető ezeknek a felvételeknek köszönhetően" - árulta el.

TOVÁBBI CIKKEK