Két órán át tárgyaltak L. L. Junior gyerekének a jövőjéről

2020.01.30. 10:12

A csepeli bíróságon tárgyalt közös gyerekük, László elhelyezéséről Hopp Csilla és L. L. Junior zenész.

A jelek szerint sikerült mindenben megegyezni, a viharos, botrányokkal teli közelmúlt után.

L. L JuniorForrás: L. L Junior

„Precízen, pontosan, óráról órára át kellett beszélni a gyerek-átadást, ugyanis mindent szabályozni kell. Mindent egyezségbe foglaltunk: hogy legyenek majd az iskolai szünetek, karácsonyok. Utóbbinál például az a megoldás, hogy páros évben az egyik szülőnél, páratlanban a másiknál lesz a gyermek, és persze maradt az egyhetes váltás. Lacika egy hétig az édesanyjával, egy hétig az édesapjával van. De szerencsére egyébként Csilla és Laci is rugalmas minden időponttal kapcsolatban, szóval kimondhatom, hogy béke és nyugalom van. A mai nappal a bíróság is jóváhagyta a megállapodást, és a szülők egyetértésben és szeretetben nevelhetik közösen a gyermeket" – mondta a Borsnak dr. Horváth B. Gábor szakjogász.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK