Valamire nagyon készülhetnek a Jóbarátok sztárjai

Jennifer Aniston 50 éves: 20 érdekesség a Jóbarátok sztárjáról
Vágólapra másolva!
A Jóbarátok egyik sztárja, Matthew Perry titokzatos üzenetet írt a Twitteren. Örülhetnek a rajongók?
Vágólapra másolva!

A Jóbarátok egykori Chandlerje, Matthew Perry megőrjítette a rajongókat a Twitteren, több mint 80 ezren kedvelték az alábbi bejegyzését, négyezren hozzá is szóltak:

"Nagy bejelentés jön" – a színész mindössze ennyit írt ki az oldalára, de az előzményekkel együtt ez már elég volt ahhoz, hogy a rajongók elkezdjenek kombinálni, hátha összeáll újra a Jóbarátok csapata.

Először Jennifer Aniston szerzett pár óra alatt 2 és fél millió követőt azzal, hogy a Jóbarátok szereplőinek friss közös fotójával indította el az Instagram-oldalát, majd jött a hír, hogy a kultsorozat alkotói és főszereplői együtt dolgoznak a folytatáson.

A Jóbarátok csapata Forrás: NBC

Utána az HBO hamarosan induló tartalomszolgáltató oldalának, az HBO Maxnak az egyik főnöke, Kevin Reilly beszélt arról, hogy dolgoznak valamin, de nem fikciós történetben gondolkodnak – vagyis az is lehet, hogy csak a Jóbarátok mai napig tartó hatásáról készül egy dokumentumfilm, amelyben mind a hat főszereplő megosztja a forgatási emlékeit.