A szexről és a szerelemről beszél a csinos énekesnő

MTV EMA: ezek voltak az elmúlt évek legbotrányosabb ruhakölteményei - Fotó Demi Lovato
Demi Lovato
Vágólapra másolva!
Demi Lovatót énekesnőként és színésznőként is ismerhetjük, most pedig műsorvezetőként is kipróbálja magát.
Vágólapra másolva!

Jön a Pillow Talk With Demi Lovato című talkshow, amelyben Demi Lovato faggatja a vendégeit, szakértőkkel és sztárokkal beszélget majd olyan témákról, mint a nemi identitás, a testkép, a szex vagy a közösségi média.

Demi Lovato Forrás: Getty Images

"Mindig úgy tekintettem magamra, mint aki képes őszintén beszélni a generációját érintő problémákról. Nagyon izgatott vagyok, hogy ezek az őszinte beszélgetések most a közönség előtt zajlanak, ahol a nézők azonosulhatnak a vendégekkel, de nevetésre és tanulásra is szakítunk időt" – ígérte az énekesnő, aki az egyik executive producere is a műsornak.

A talkshow-nak egy áprilisban induló tartalomszolgáltató, a Quibi ad otthont, amely kifejezetten okostelefonra gyárt majd tartalmakat a 25-35 éves korosztály számára, így a sorozataik is csak 7-10 perces epizódokból fognak állni.