Itt az Exatlon számokban: kinek hány nyert és vesztett futama van?

2020.02.10. 14:01

Ma új játékosok érkeznek a TV2 sportrealityjébe, érdemes ránézni a statisztikákra.

Hétfőn mindig nagy a tét az Exatlonban, ekkor van a villajáték: nem mindegy, hogy huzatos, rozoga kalyibában kell készülni egy hetet, vagy összkomfortos, medencés villában. Ma ráadásul új játékosok is érkeznek, úgyhogy épp itt az ideje rápillantani a statisztikákra.

TV2

Ami egyből szembetűnő, hogy az első négyből három a Bajnokokat erősíti, holott az az érzése a tévézőnek, hogy a kékek többször nyernek, mint a pirosak. Ilyen statisztikákkal Mórádi Zsolt és Pap Dorka a két nagy esélyese a játéknak, de mindketten épp sérüléssel bajlódnak. A mögöttük lévő négy-öt versenyző is erőre kaphat, újak is jönnek, azaz korai még végső győztest hirdetni.

A legjobb Exatlon-képekért klikk a fotóra!Forrás: TV2

Tavaly csak egy nyertes volt, nem volt külön férfi és női kategória. Akkor Huszti Kata diadalmaskodott, úgy, hogy hetekkel az alapcsapat után érkezett. 61 százaléka volt a végén, ennek fényében Mórádi közel 70 százaléka különösen impozáns.

Szandi az első hetek ügyetlenkedései után feljavult, de még így sem tudott elkerülni az utolsó helyről. Koloszár Enikő itt még a listán látható, de valójában a legutóbbi adásban kiesett.

Képek