Dühös vagyok, és ez senkinek nem jó! - Érzelmek az Exatlonban

2020.02.12. 00:08

Motiválatlannak tűnő Bajnokok, lelkes Kihívók: újfent nyertek a kékek a TV2 sportos vetélkedőjében.

10-7 lett a vége, de volt 9-5 is, a keddi versenynapon sem fejtett ki komoly ellenállást a piros csapat. Kempf Zozo, aki ezen a napon fel volt mentve sérülés miatt, kívülről nézte a szenvedést, szóvá is tette egy motivációs beszéd keretében, hogy az épp futó piros versenyzők nem kaptak támogatást a társaktól, a partvonal mellől, mindenki csak nézet maga elé némán. Mórádi Zsolt helyeselt: „Lássák azt, hogy fenn van a fejünk, lássák azt, hogy átgázolnak rajtuk a pirosak. Mert ebben jók vagyunk, ezt csináltuk évekig" – próbálta lelkesíteni a többieket.

Zozo ideges lettTV2

„Miért nyertünk korábban 10-4-re, 10-3-ra? Mert tudták, hogy meg tudjuk csinálni. Már egy hete ők dominálnak, ezen kéne fordítani. Az indulót is énekelni kell, fegyverként tudjuk használni... meg kell nyerni ezt a hetet, nincs más választásunk" – vélekedett Zozo.

Szandi a pályán gyors, a dobásnál már nem remekelTV2

Dávid szerint nem fair, amit az ellenfél művel. „Zalán rászáll a leggyengébbre. Ezt csinálja Norbival, ma kétszer kiválasztotta" – méltatlankodott, pedig Zalán csak taktikázik, a játék későbbi szakaszára gondol, és fontos neki a statisztika. Poór Brigitta szerint is érezhető a fásultság, érzik a monotonitást. A Bajnokoknál Harcsa Norbert az egyik újonc, nem volt ma sem sikerélménye: „Most már dühös vagyok, és ez senkinek nem jó" – jelentette be.

Az újonc Norbi többet várt magátólTV2

A Kihívóknál érthetően sokkal jobb volt a hangulat, csak Adu Laci fejében bukkantak fel sötét gondolatok, elég körülményesen vázolta a problémát, arról értekezett, hogy az új gyerek (Deres Ádám) veszélyes, főnökként dirigál, pedig csak most érkezett. Zalán csak a vállát vonogatta: „Én tudom, hogy kell játszani, itt vagyok egy ideje. Ő nem tudja, hogy kell játszani, csak próbál tanácsokat adni."

A szerdai adás előzeteséből az derült ki, hogy páran hazatelefonálhatnak, ez pedig sokat jelent az alapcsapatokban lévőknek, mert lassan másfél hónapja vannak Dominikán, és azóta nem beszéltek a családjukkal.

Képek