Vincze Lilla: Büszkék lehetünk a magyar nyelvű dalokra

a dal 2020 zsűri Vincze Lilla
Vágólapra másolva!
A Dal 2020 műsor azért különleges, mert ahhoz járul hozzá, hogy a magyar nyelvű könnyűzene pozícióit erősítse. Nyelvünkben és muzsikánkban olyan alapértékeink vannak, amelyeket meg kell mutatnunk és ehhez merészség is kell - mondta el Vincze Lilla az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

A zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár idén másodszor vesz részt A Dal zsűrijében. A dalválasztó showműsor harmadik válogatóját szombaton este 19.35-től láthatják a nézők a Duna Televízió és a Duna World csatornán.

Forrás: mediaklikk.hu/adal2020

Mint kiemelte, a magyar zenei kultúra sokszínű és különleges, ezért fontos, hogy a gyökereket ápoljuk. "A rock and roll műfaja Magyarországon szinte egyidős a televíziózással, és büszkék lehetünk azokra a magyar nyelvű dalokra, amelyek az elmúlt évtizedekben születtek" - fogalmazott.

Szintén egy dalversenyen tűnt fel

Vincze Lilla felidézte, hogy 1986-ban a Napoleon Boulevard-ral is egy dalversenyen tűntek fel, amikor a siófoki Interpop Fesztiválon Kérlek, ne félj című számukkal győztek. Hozzátette: akkor zárt volt a piac, mindössze egy kiadó volt és egy rádió, de egy ország figyelt a fesztiválra és a zenekar több mint egymillió lemezt adott el.

"Manapság már nem beszélhetünk lemezpiacról, viszont az internettel szinte minden zenéhez hozzá lehet férni és rengeteg rádióadó működik.

Ezzel többek között motiválja az előadókat és a szerzőket, továbbá megmutatja, kik hoznak elgondolkodtató, egyedi, újszerű zenei világot a mai magyar poprock kultúrába" - jelentette ki az énekesnő.

Lesznek még erős produkciók

A Dal 2020 múlt szombati második válogatója meghozta az első maximális pontszámot a zsűritől: a Nene zenekar ezzel automatikusan továbbjutott Későre jár című dalával. Vincze Lilla az MTI-nek elmondta: több erős produkció most szombaton is lesz látható lesz, így elképzelhetőnek tartja, hogy a zsűritagok ismét 40 pontot fognak adni.

A Dal 2020 élő adásait szombat esténként 19.35-től hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízió és a Duna World műsorán. A március 7-i döntőben derül ki, melyik lesz az év magyar slágere. A négytagú zsűriben Vincze Lilla mellett Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző és Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója foglal helyet. Idén is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

A Dal 2020 műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie. Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján - adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.