Bajban a Kihívók az Exatlon újabb villaharca előtt

2020.02.17. 15:11

Elveszítették a hazatelefonálás lehetőségét, így lelkileg elég rossz állapotban vannak - és így kell csatába indulni a villáért a TV2 Dominikán felvett sportrealityjében. A luxust megszerették, és nyilván nem szeretnének beköltözni a huzatos faházba.

Miután egy hétig a kékek domináltak, elvesztették a pénteket, és ez érzelmileg sokakat megérintett. „Abban bízom, hogy a pályára senki nem viszi fel a gondolatokat, amelyek mocorognak a fejünkben, hanem mindent kizárunk, és figyelünk egymásra. Remélem, hogy jól fogunk működni" – magyarázta Cservenák Alexandra, akinek az a nehéz feladat jutott, hogy felrázza a kábultságból a csapattársakat.

Alexandra aggódikTV2

Bement Zalán és Adu szobájába, de ott is csak némán szenvedő, fáradtan heverő lakótársakat látott. Pap Dorka állapota aggasztotta, a mezőny legfiatalabb tagja, a 18 éves Dorci szenvedett leginkább attól, hogy nem tudott beszélgetni telefonon a hazaiakkal. „Próbáltam vele beszélni, lehet, hogy hatott is. Mivel hozzátok is nagyon közel áll, ti fogjátok felvidítani. Valamit kezdeni kell vele, és lehetőleg nem úgy, hogy bedobjátok a medencébe. Kutyakötelességünk ott lenni mellette akkor, amikor megzuhan" – magyarázta Alexandra.

Adu nem bonyolította túl a problémát: „Ezzel azt kéred, hogy menjek le, és pofozzam fel?" – kérdezte, majd azon elmélkedett, hogy a csapatnak sem jó, ha egy tag hosszú távon mélabús, mert a pályán mutatott teljesítményén is látszik majd.

Hétfő este jön a harc a villáért, és ehhez a pirosaknak is lesz pár szavuk, ugyanis másfél hónapja megy az Exatlon, és ebből a Bajnokok csak egy hétig élvezhették a kategóriákkal jobb szálláshely előnyeit.

Képek