Rengeteg pénzt ölnek a régi sorozatok feltámasztásába

2020.02.20. 22:16

Az amerikai tévéiparban egy ideje divatnak számít leporolni a régi klasszikusokat, feltámasztani kedvelt, ám már véget ért sorozatokat. A csatornák sokszor már a jogdíjakért is óriási összegeket fizetnek ki, és persze arra is kell nem kevés pénzt szánni, hogy az eredeti alkotókat és sztárokat visszacsábítsák a produkcióba – íme, pár széria, amit igen drágán sikerült csak visszahozni.

Szívek szállodája

Forrás: Netflix

2007-ben a széria alkotója, Amy Sherman-Palladino nem tudta úgy befejezni a történetet, ahogy szerette volna, ezért is kapott a lehetőségen, amikor a Netflix előállt a folytatás ötletével. 2016-ban kijött végül a Szívek szállodája: Egy év az életünkből, egy négyrészes sorozat, amelynek minden részéért fejenként 750 ezer dollárt kapott a két főszereplő, Lauren Graham és Alexis Bledel – vagyis csupán a kettejük gázsija elvitt egyből 6 millió dollárt.

Az ítélet: család

Forrás: Netflix

Áldokumentarista stílusával és fanyar humorával Az ítélet: család talán megelőzte a korát: az első évadja még a legjobb vígjátéksorozatnak járó Emmy-díjat is megkapta, de összességében nem igazán találta az utat a közönséghez, végig rétegsorozat maradt. A Foxnak három szezon elég is volt, hét évvel később azonban a Netflix karolta fel a szériát: az alkotó, Mitchell Hurwitz szabad kezet kapott, és 45 millió dollár (13,5 milliárd forint) felett rendelkezhetett, ami – epizódokra lebontva – nagyjából a jóval látványosabb Breaking Bad vagy A búra alatt költségvetésének felelt meg.

Will és Grace

Forrás: NBC

A vígjátéksorozat eredetileg 1998 és 2006 között futott, óriási siker volt, harminc Golden Globe-ra jelölték, számos Emmyt nyert. Az új verzió nézettségét már nem nagyon mérhettük a régiéhez, pedig az NBC rengeteg pénzt ölt bele, csupán a négy főszereplő együttes gázsija epizódonként egymillió dollár volt az elején. A legnagyobb összeget azonban egy ügynök, Scott Schwartz tette zsebre, aki az új verzión nem is dolgozott – az eredeti széria idején viszont az alkotókat képviselte, ily módon őt is megillette a jogdíj. Epizódonként kétmillió dollárt kért és kapott csak azért, hogy rábólintson a sorozat feltámasztására.

Lapozzon, volt még pár drága folytatás mostanában!

Előző
  • 1
  • 2
Következő