Egészen más lett volna velük a Dallas, a Jóbarátok és az X-akták

2020.03.11. 13:33

Ed O'Neill – Cheers

Ed O'Neill és Ted DansonForrás: Getty Images/George Rose - Getty Images/Nbc Television

Ed O'Neill is lehetett volna a Cheers nőcsábász csaposa, Sam Malone, akit aztán Ted Danson alakított meggyőzően. O'Neill azzal utasította vissza a lehetőséget, hogy szeretne drámai szerepekre koncentrálni – ehhez képest öt évvel később az Egy rém rendes család-ban Al Bundyként ismerte meg a világ, és jelenleg is egy vígjátéksorozatban, a Modern család-ban látható.

Michael Richards – Egy rém rendes család

Michael Richards és Ed O'NeillForrás: AFP/Chris Delmas - AFP/2011 Getty Images/Frazer Harrison

Ha már szóba került az Egy rém rendes család, Al Bundy szerepére az első jelölt Michael Richards volt, aki később a Seinfeld-del vált ismertté, Cosmo Kramer megformálásáért három Emmy-díjat is kapott. 1987-ben – az Egy rém rendes család indulásakor – még inkább stand-uposként dolgozott, de volt már mögötte pár tévés szerep is, és a válogatón is jól szerepelt – addig gondolkodott azonban, hogy vállalja-e a munkát, amíg Ed O'Neillt is megtalálták a producerek.

Martin Landau – Star Trek

Martin Landau és Leonard NimoyForrás: AFP

Leonard Nimoy tökéletesnek bizonyult Spock kapitány szerepében, saját bevallása szerint a későbbi Oscar-díjas Martin Landau sem tudta volna jobban eljátszani. „Egy érzelem nélküli karakterbe beleőrültem volna" – mondta a színész arról, hogy miért utasította vissza a szerepet, és vágott bele inkább a Mission: Impossible-be ugyanabban az évben.

Bridget Fonda – Ally McBeal

Bridget Fonda és Calista FlockhartForrás: AFP

A producerek egyből Bridget Fondának ajánlották az Ally McBeal címszerepét, még castingra sem hívták be előtte. A színésznőnek azonban már csak az ügynöke mesélt a forgatókönyvről, ő maga nem olvasta – azt mondta, attól félt, hogy túlságosan megkedvelné a karaktert, tévés munkáról azonban hallani sem akart. Végül Calista Flockhart bizonyíthatott a szerepben.

Matthew Broderick – Breaking Bad

Matthew Broderick és Bryan CranstonForrás: AFP

Bryan Cranston feledhetetlen volt Walter White szerepében, a producerek azonban – a Már megint Malcolm alapján – nem hittek száz százalékig abban, hogy képes lesz meggyőző drámai alakítást nyújtani. A munkát először Matthew Brodericknek, majd John Cusacknek ajánlották fel, de egyikük sem akart rosszfiút játszani.

Pamela Anderson – X-akták

Pamela Anderson és Gillian AndersonForrás: AFP

Bármilyen hihetetlen, az X-akták alkotója, Chris Carter az első forgatókönyveket még úgy írta meg, hogy Scully karakterénél Gillian helyett egy másik Andersonra, Pamelára gondolt. A történet kicsit kakukktojás a listán, mert itt végül nem a kiszemelt színésznő adta vissza a szerepet, hanem a csatorna fejesei mondták, hogy szerintük ő hiteltelen lenne FBI-ügynökként – ellentétben Gilliannel, akivel aztán a sorozat igazi klasszikussá vált.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Előző
  • 1
  • 2
Következő