Exatlon: még ki sem esett, de már búcsúzik a Bajnokok egyik versenyzője

2020.02.20. 23:10

A nap végéig remekül versenyeztek, de végül elbuktak a pirosak. Férfi kieső lesz az Exatlonban a héten.

A Bajnokok előbb megnyerték a kiesés elkerüléséért vívott harc második fordulóját, és úgy tűnt, nagy lendületben vannak. Ehhez képest a Palik László által „végjáték végjátékának" hívott szakaszt ragyogóan kezdték a kékek, 3-0-re elhúztak. Szandi hozta vissza a reményt, mert az öt pontig tartó csatában 4-0-ról már nem sok esély maradt volna, de nyert, így 3-1 lett. Zozo is nyert egyet, Gabi is, így 3-3 lett, visszajöttek a meccsbe a Bajnokok.

TV2

Zalán győzelmével 4-3 lett, majd Alexa, ha nehezen is, de legyűrte Szandit, így 5-3 lett a vége, ez pedig azt jelentette, hogy feltámadtak a Kihívók, és a pirosaknál lesz kieső pénteken, méghozzá férfi lesz a távozó.

A szabályok szerint a legrosszabb statisztikájú, Norbi biztosan párbajozik, ellenfelét a piros férfiversenyzők legjobbja, Zsolt nevezi majd meg. „Hajszálon múlott, de eggyel kevesebben leszünk" – sóhajtozott utóbbi.

Zozo is lehet párbajozótv2

A villába visszatérő Bajnokok megtörten néztek maguk elé, Norbi pedig megköszönte, hogy mindenki keményen küzdött. „Jó lenne itt maradni, mert remek emberek, sportemberek vagytok, és hálás vagyok, hogy itt lehettem" – búcsúzkodott Harcsa Norbert, mintha már kiesett volna.

Képek