Bármikor jöhet a baba Dér Heniéknél

2020.02.25. 09:22

Dér Heni és Bakos Gergő a második randi után összeköltöztek, már közös családot is terveznek.

Az énekesnő a tévében látta meg a férfit, majd megkereste az egyik közösségi oldalon, és írt neki. "Ezerből egy pasi mer rám írni, úgyhogy szégyen-nem szégyen, megadtam a kezdő löketet, és egy sablon dumával gratuláltam neki az eredményeiért. De nem bántam, mert öt perc múlva már jött is a válasz. Már az első találkozásnál éreztem, hogy ez komoly lesz, és nem csaltak a női megérzéseim. A második randitól gyakorlatilag együtt is élünk Gerivel" - mesélte a Borsnak.

Forrás: Dér Heni / Instagram

"Hosszú évek és az egyedüllét után azt gondolom, végre megtaláltam azt a férfit, akivel megöregednék. Nagyon sokat ismerkedtem, próbálkoztam, csalódtam, de most sínen vagyok. Geri végre egy határozott férfi, akit nem eszek meg reggelire, de nem is nyomja le a torkomon az akaratát" - tette hozzá.

Azt is elárulta, hogy készen áll az anyaságra, új párjával már a családalapítás is szóba jött. "Tudom, hogy szinte még friss ez a kapcsolat, de van úgy, hogy minden olyan magától értetődő. Én már tíz éve is azt mondtam, ha jönne a baba, én boldog lennék, és gond nélkül átrendezném az életemet, Gerivel pedig ez most már teljesen egyértelmű. Bármikor jöhet a babánk!"

TOVÁBBI CIKKEK