Majom, szamár és disznó a lakásban - sztárok furcsa szokásai

Arnold Schwarzenegger
Vágólapra másolva!
Sok sztár rajong az állatokért, tele vannak a közösségi oldalak a házi kedvencekkel készült fotókkal, videókkal és aranyos posztokkal. Vannak azonban, akik nem macskát vagy kutyát választanak gyerekeiknek vagy maguknak, hanem különlegesebb lakótársra vágynak: Bárdosiék például egy kígyót vettek a négyéves fiuknak, Miley Cyrus egy disznóval élt együtt, Arnold Schwarzeneggernek pedig egy pónija és egy szamara is van.
Vágólapra másolva!

Bárdosi Sándor

Bárdosi Sándor és felesége a kisfiukat lepték meg a negyedik születésnapján egy különös állattal, erről tavaly meséltek. "Mivel rajong a kisfiam a hüllőkért, ezért úgy gondoltuk, hogy kapjon egy babakígyót a születésnapjára, amit nevelgethet. Nagyon örült neki, ráadásul már most látszik rajta, milyen felelősséget vállal a kedvencéért" - mesélte Bárdosi Ildikó az ajándékról.

"A kis Sankót harapta már meg. Nagyon megijedtem, hogy egy életre elfelejthetjük ezt a kígyót, de nem ment el tőle a kedve. Az volt a baj, hogy Maja hirtelen elkapta a kígyót és megijedhetett. Ez a kígyó sem bírja a stresszt, úgyhogy megharapta, de már kétszer is" - árulta el a FEM3-on.

Arnold Schwarzenegger

A napokban felkerült egy felvétel Arnold Schwarzenegger Instagramjára, melyen egy szamarat sétáltat, mögötte pedig pórázon érkezik másik kedvence, egy kis póni is. A videón besétálnak a szobába, és néhány jutalomfalatot is kapnak gazdájuktól.

Miley Cyrus

A sok kedves, közös kép után szomorú hírt osztott meg az Instagramján tavaly nyáron az énekesnő. Bubba Sue, vagyis a Pig Pignek becézett házi kedvence váratlanul elpusztult. "Nagyon szomorú dolgot kell mondanom... kedves barátom, Pig Pig elment közülünk. Mindig hiányozni fogsz. Köszönöm a sok nevetést és szép emléket, kislány!' - írta akkor az oldalán.

Forrás: Miley Cyrus

Lapozzon, és nézze meg a többieket is!