A koronavírus miatt leállt több sorozat, elmarad egy fontos tévés fesztivál

Horizontal MEDIA PALAIS DES FESTIVALS VISITOR MIPCOM
People visit the MIPCOM trade show (standing for International Market of Communications Programmes) in Cannes, southern France, on October 17, 2017. (Photo by YANN COATSALIOU / AFP)
Vágólapra másolva!
Elmarad a legnagyobb európai tévés vásár, a MIPTV, sorra jelentik be a fesztiválok és díszbemutatók elhalasztását, több film és sorozat forgatása is leállt a koronavírus terjedése miatt. 
Vágólapra másolva!

A koronavírus terjedése nemcsak a turizmusra, de a szórakoztatóiparra is komoly negatív hatással van, világszerte mondanak le tévés és filmes eseményeket a járvány miatt.

Legújabban Európa legnagyobb televíziós vásárának, a cannes-i MIPTV-nek a szervezői jelentették be, hogy a március 30. és április 2. között tervezett rendezvény idén elmarad – természetesen az összes társrendezvénnyel, a MIP Formatsszal, a MIP Dockal és a Canneseriesszel együtt.

A MIPTV helyszíne, a cannes-i fesztiválpalota Forrás: AFP/Yann Coatsaliou

"A jelenlegi helyzetben sok ügyfelünk aggodalmát fejezte ki az utazás miatt, a MIPTV újraszervezése a következő hónapokban nem lenne megvalósítható, így elmarad az egész rendezvény" – mondta a szervező cég ügyvezető igazgatója, Paul Zilk. A következő MIPTV-t így 2021 áprilisára hirdették meg, a Canneseries pedig várhatóan beleolvad az októberben rendezendő MIPComba.

A MIPTV nemcsak Európa, de a világ egyik legnagyobb televíziós vására, ahová 1964 óta a világ minden tájáról érkeznek a gyártók, a producerek és a tévécsatornák képviselői, tavaly összesen nagyjából tízezren. A rendezvényről bővebben itt olvashat, 2016-ban ugyanis az Origo is tudósított egy ottani magyar sikerről.

Londonban sem jobb a helyzet

A Disney már hamarabb lemondta a Disney+ európai bemutatóját, amely március 5-én zajlott volna Londonban, több iparági kulcsszereplő részvételével. Elmarad emellett a londoni könyvvásár is, a világ egyik legnagyobb nemzetközi irodalmi eseménye, amelyen nagyjából 25 ezer szerző, kiadó és ügynök vett volna részt március 10. és 12. között.

A londoni könyvvásár 2018-ban Forrás: NurPhoto/Dominika Zarzycka/NurPhoto/Dominika Zarzycka

Egyelőre úgy néz ki, hogy az austini SXSW filmes, zenei és technológiai fesztivált még megtartják március 13-tól, de már több komoly cég jelezte, hogy idén nem lesz jelen a rendezvényen: az Apple, az Amazon, a Facebook és a Twitter nélkül fog lemenni az idei kiadás.

Miamiban a 21 éve minden évben megrendezett elektronikus zenei fesztivál, az Ultra Music Festival marad el; Thesszalonikiben dokumentumfilmes fesztivál, Svájcban pedig az emberi jogok filmes fesztiválja nélkül telik majd el a március – miközben Franciaországban már közel 40 mozi bezárt, a Sony Pictures Entertainment is bezárta londoni és párizsi irodáját március 4-én, a BTS és a Green Day pedig lemondta európai és ázsiai turnéját.

Sorra állnak le a forgatások

A filmes vagy tévés forgatások leállásához – főleg a hosszabb produkciók, sorozatok esetében – komoly indok kell, legutóbb talán a kaliforniai tűzvész miatt volt olyan, hogy tömegesen függesztették fel a produkciók felvételét. A koronavírus terjedése is aggodalomra ad okot, a legtöbb produkciónak otthont adó Kaliforniában ráadásul már vészhelyzetet hirdettek, így várhatóan még több forgatás fog szünetelni.

Mission Impossible 6 - a 7-re még várni kell Forrás: UIP-Duna Film

Azok a produkciók sincsenek jobb helyzetben, amelyekhez a legsúlyosabban fertőzött európai országban, Olaszországban vettek volna fel jeleneteket. A Mission Impossible 7 stábja három hétig forgatott volna Velencében, a The Bachelorette című párkereső műsor is Olaszországba vitte volna a szereplőit, ezekből nem lett semmi – ahogy Dwayne Johnson új, netflixes projektje, a Red Notice is egyelőre áll, pár jelenethez ők is új forgatási helyszínt keresnek Olaszország helyett.

A The Amazing Race, vagyis Versenyfutás a világ körül című reality is bajban van, hisz a műsor lényege pont az, hogy a játékosoknak lehetőleg egzotikus helyszínen, de legalábbis teljesen ismeretlen környezetben kell helytállniuk, eljutni A-ból B-be. A következő, 33. évadból három epizódot már felvettek Angliában és Skóciában, utána azonban nem kockáztatták a versenyzők egészségét, inkább visszavitték őket az Egyesült Államokba.

The Amazing Race, Versenyfutás a világ körül Forrás: CBS

A 25. James Bond-film, vagyis a Nincs idő meghalni premierjét is elhalasztották hét hónappal, várhatóan csak novemberben mutatják be. Az élőszereplős Star Wars-sorozat, a The Mandalorian munkálatai egyelőre folynak, a közönségkedvenc karakter, a bébi Yoda plüssváltozatára azonban még várni kell, miután a gyártók egy részénél szünetel a munka – jelentette be a Hasbro.

Több mint 95 ezer fertőzött van

A Kínából indult koronavírusnak eddig közel 96 ezer regisztrált fertőzöttje van világszerte, közel 3300-nál jár a halálos áldozatok száma, több mint 53 ezernél a gyógyultaké. Magyarországon két fertőzöttről, két iráni diákról tudunk, de náluk is enyhék a tünetek, jelenleg karanténban vizsgálják őket és a velük egy háztartásban élő párjaikat is.