A hun király, Attila sírját keresik egy új sorozatban

Gerard Butler az Attila, Isten ostora című minisorozatban
Vágólapra másolva!
A Discovery kétrészes dokumentumfilmet készít a hunok királyáról, az Isten ostorának is nevezett Attiláról.
Vágólapra másolva!

Március 22-én mutatja be a Discoveryhez tartozó Science Channel az Attila's Forbidden Tomb (Attila tiltott sírja) című kétrészes dokumentumfilmet, amelyet a francia Pernel Mediával közösen készít a csatorna.

Gerard Butler az Attila, Isten ostora című minisorozatban Forrás: Alphaville Films

A címnek megfelelően a film elsősorban azokat a kísérleteket, legújabb régészeti felfedezéseket mutatja be, amelyek segítségével ismertté válhat Attila sírjának helye. Az uralkodót ugyanis állítólag folyómederbe temették, majd minden szemtanút megöltek, így senki sem tudta pontosan, hogy hol fekszik a sírja.

Az Attila's Forbidden Tomb emellett igyekszik egy portrét is rajzolni a kegyetlen harcosról, annak is a nyomába eredve, hogy kik voltak a hunok valójában.