Megvan A Dal 2020 győztese

A Dal döntő 2020.03.07.
Vágólapra másolva!
Három válogató és két elődöntő után a döntőjéhez érkezett A Dal 2020, szombat este a zsűri és a nézők megválasztották Magyarország legjobb dalát, végül Rácz Gergő és Orsovai Reni vihette haza a 75 millió forint összértékű nyereményt. A versenyt élőben közvetítettük, olvassa vissza, ha lemaradt volna a Duna Televízió élő adásáról!
Vágólapra másolva!

A Dal 2020 válogatóiban összesen harminc versenyprodukciót hallhattunk, a döntőig végül az alábbiak jutottak el a zsűri és a nézők döntése alapján:

  • Ember Márk - Tovább
  • Fatal Error - Néma
  • Kóbor Zsóka és Polgár Patrik - Valamiért
  • Nene - Későre jár
  • Rácz Gergő, Orsovai Reni - Mostantól
  • Takács Nikolas - Csendbeszéd
  • Tortuga - Mámor tér 3.
  • Turbo - Iránytű

A nyolc produkció közül került tehát ki Magyarország legjobb dala, a nyertes pedig nagyon jól járt, hisz összesen 75 millió forint értékű nyereményt fordíthat a zenei karrierjére - ami a magyar tévézés történetének legnagyobb zenei nyereménye volt.

A döntő elején a műsorvezetők, Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie köszöntötték a nézőket, majd bemutatták a zsűrit, Vincze Lillát, Nagy Ferót, Pély Barnát és Apáti Bencét. Elmondták, hogy fontos változás történt az előző adásokhoz képest, hisz a zsűri csak az összes produkció elhangzása után pontozhat.

A Dal 2020 zsűrije, Apáti Bence, Nagy Feró, Vincze Lilla és Pélyi Barna Forrás: MTVA - Kaszner Nikolett

Vincze Lillát elvarázsolták a versenyzők, szerinte, aki idáig eljutott, az már mind győztes - ahogy Nagy Feró szerint is, ő azonban előtte megragadta az alkalmat, hogy egy szál virággal köszöntse kolléganőjét a közelgő nőnap alkalmából. Pély Barna azzal viccelődött, hogy végre bejutott a döntőbe - miután háromszor versenyzőként is állt a színpadon -, Apáti Bence azt mondta, a kritikai észrevételeit már megtette, most csak bulizni akar.

A versenyprodukciók sorát a Fatal Error kezdte, Nagy Feró szerint példát mutattak az egész magyar rockiparnak. Pély Barna is nagyon élvezte az előadást, Vincze Lilla úgy vélte, most az is megkedvelte a rock műfaját, aki eddig nem volt érte oda. Apáti Bencének is "rocker pillangók" repkedtek a szívében, szerinte "agykiszakítós" volt a dal.

Az este első duettje következett, Rácz Gergő és Orsovai Reni adták elő a Mostantól című dalukat. Apáti Bence bevallotta, hogy az egyik kedvence ez a szám, Nagy Feró szerencsésnek érezte magát, hogy ilyen produkciókat hallhat. "Spirituális varázslat" volt Vincze Lilla szerint, tökéletesnek érezte az előadást.

Forrás: mediaklikk.hu/Duna TV

Freddie közben a páholyban a Fatal Error két tagját faggatta, akik elárulták, hogy azért az akusztikus verzióval álltak színpadra, mert abba több érzelmet tudtak belevinni. Rácz Gergő nagyon mélyen élte meg a saját dalát, de pont ezért kicsit félt is, hogy mi lesz a rajongók reakciója - így még mindig meg van döbbenve, hogy a Mostantól milyen sikeres lett.

Ember Márk lépett színpadra, a Tovább című dallal folytatódott a műsor. Pély Barnának egyre jobban tetszett a dal és az előadó: "Csak így tovább!" - biztatta az énekest. Nagy Feró "megette" az energikus, nagybőgővel megbolondított produkciót, Emberre ráfért a pihenés a kulisszák mögött.

Forrás: mediaklikk.hu/Duna TV

Jött a Turbo és az Iránytű. "Hát drágáim, ennyi meglepetést!" - álmélkodott Vincze Lilla, szerinte a fiúk harmadszorra is képesek voltak megújulni. Apáti Bencét "iszonyatosan behúzta" a dal, bár a cimbalmot hiányolta - mire a frontember közölte, hogy a kongát Nagy Feró múltkori kritikája miatt írták bele a dalba.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

̈ ̈ ̈ , ̈ ̈ ̋ ́ ́ ̈ , ́ ̈ ́ ́ ̈ , ́ , 2020- ́ ́ -

A Dal 2020 (@adalonline) által megosztott bejegyzés,

Ezúttal Rókusfalvy Lili jelentkezett be a páholyból, Ember Márkból azonban nem sokat tudott kihúzni, hisz az még mindig a produkciója hatása alatt volt, azt sem tudta, mi történt vele a színpadon. Mint kiderült, a Turbo tényleg számított arra, hogy Nagy Feró felugrik a színpadra kongázni, de ennek híján is remélték, hogy tényleg meg tudták mutatni magukat a közönségnek.

Vendégfellépőként következett a Csík zenekar, a Kispál és a Borztól a Csillag vagy fecske című számot adták elő népies, illetve dzsesszes köntösben.

Lement a versenyprodukciók fele, a folytatásért lapozzon!