75 millió forint értékű nyeremény: nem hitték el A Dal 2020 győztesei

2020.03.08. 17:41

Lezárult A Dal 2020 versenye. A dalválasztó show pályázatára minden eddiginél több, 559 magyar nyelvű dal érkezett, amelyből a szakmai zsűri harminc produkciónak adott lehetőséget az élő adásokban. Ezek közül Rácz Gergő és Orsovai Reni duettje, a Mostantól bizonyult a legjobbnak, a két előadó örülhetett a 75 millió forint összértékű nyereménynek, amellyel tovább építhetik a zenei karrierjüket. A győztesek közvetlenül a döntő után nyilatkoztak az Origónak, mindketten az este hatása alatt álltak, még fel sem fogták egészen, hogy mi történt velük.

„Az ember ilyenkor nem tud nem gondolni arra, hogy mi történne akkor, ha úgy alakulna, hogy nyer, de amikor tényleg kimondják a nevét, az nagyon váratlan dolog. Igazság szerint nagyon meglepett a végeredmény: talán pesszimista voltam, de kevesebb esélyt adtam magunknak" – mondta Rácz Gergő.

Orsovai Reni és Rácz Gergő a díjaikkal - a képre kattintva galéria nyílik!Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Úgy voltam vele, hogy ha a zsűri úgy dönt, hogy nem kerülünk be a legjobb négybe, akkor azt elfogadom. Így döntöttek, és kész, ezen nem izgultam különösebben. Amikor a nagyközönség szavazott, akkor már sokkal idegesebb voltam, fontos volt nekem, hogy az emberek miként látták a szereplésünket ebben a műsorban  – és hogy a dal, amit korábban megszerettek, a döntőben hogy tetszett nekik. Nagyon örülök, hogy végül ilyen sokan szavaztak ránk, azért is, mert ez a dal az életemből egy kis rész, és fantasztikus, hogy másoknak is mond valamit" – tette hozzá.

Kell még pár nap, hogy felfogják, mi történt

„Elképesztő érzés, hogy ez történt, nem is nagyon tudom elmondani szavakkal, nem is fogtam még fel. Olvasgatom azokat az üzeneteket, amiket írtak nekem, és azt érzem, hogy hihetetlenül kedvesek az emberek, nagyon jólesik. Örülök, hogy a saját zenekarommal is ott voltunk a legjobb négyben, azt viszont, hogy Gergővel megnyerjük, álmaimban sem mertem volna gondolni. Szerintem még kelleni fog pár nap, amíg leesik, hogy mi is történt" – csatlakozott Orsovai Reni, aki duplán volt jelen a fináléban, a Nene tagjaként is nyerhetett volna.

Orsovai Reni - a képre kattintva galéria nyílik!Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szerinte nem lesz abból sem féltékenykedés vagy nézeteltérés, hogy a jövőben elfoglaltabb lesz a Gergővel való közös produkciója miatt, a Nene tagjai megértőek. „Aranyosak voltak, örültek nekem, mondták is, hogy milyen büszkék rám. Nem hagyjuk abba azt a vonalat sem, megyünk velük is koncertezni, nem lesz ebből probléma" – ígérte. Persze Gergővel sem csak egyszeri együttműködésről van szó,  hozzátette, hogy a versenytől függetlenül terveznek további közös produkciókat: már korábban is szerették volna, hogy szülessenek más közös dalaik is, a Mostantól csupán az első volt, amit bemutattak a közönségnek.

A közönségnek adnának a nyereményből

Egyelőre még nem tudják, hogyan szeretnék felhasználni a magyar tévétörténet legnagyobb zenei nyereményét. „Nem beszéltük még meg részleteiben, nem mertünk előre inni a medve bőrére. Nem tudom, mi lesz a pontos módja, de biztos úgy fogjuk felhasználni a kínált lehetőségeket, hogy a közönségnek minél többet adhassunk általa" – mondta Reni, aki egyébként nagy Fatal Error-rajongó lett a műsor alatt, ha nem Gergővel vagy a Nene zenekarral nyer, őket szívesen látta volna a dobogó felső fokán.

Rácz Gergő - a képre kattintva galéria nyílik!Fotó: Szabó Gábor - Origo

„Úgy gondolom, hogy a zenekarommal jó csapat vagyunk, szeretünk koncertezni, és nagy vágyunk volt az is, hogy eljussunk fesztiválokra – ami most meg is valósulhat. Magyarul zenélünk, így a hazai fesztiválokon fellépni óriási dolog,  nagyon várjuk a lehetőségeket. Nagykoncerteket biztosan adni fogunk, olyan látványos fellépésekre lehet számítani, amik egyébként túlságosan költségesek lennének nekünk, de a nyeremény által fontos mérföldkövei lehetnek a zenei karrierünknek" – mesélt Gergő a terveikről.

A döntőt élőben közvetítettük: itt olvashatja vissza, ha lemaradt volna a Duna Televízió élő adásáról, a kulisszák mögött készített fotóinkat pedig itt találja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK