A koronavírus terjedése a tévéipart is érinti, sorra halasztják el a sorozatok forgatását, a késő esti talkshow-kat pedig közönség nélkül veszik fel.

Az NBCUniversal a tévés produkciói jó részénél leállította a munkálatokat a koronavírus terjedése miatt, a Deadline szerint nagyjából 35 műsoruk forgatása szünetel.

A leállított szériák között vannak a Chicago-franchise darabjai – vagyis a Lángoló Chicago, a Bűnös Chicago és a Chicago Med –, valamint Dick Wolf másik két szériája, a Különleges ügyosztály és az FBI is. Egyelőre nem kezdik el forgatni a The Kelly Clarkson Show-t és a Russian Doll második évadját sem, többek között.

Jesse Spencer a Lángoló ChicagóbanForrás: NBC

A Deadline úgy tudja, hogy a CBS is hasonló döntést hozott, náluk olyan sorozatokat érint a kényszerszünet, mint a három NCIS (NCIS, NCIS: Los Angeles, NCIS: New Orleans), a Bull, a Diane védelmében vagy épp a CW-nek forgatott Dinasztia

NCISForrás: CBS

Az ABC-n futó Grace klinika forgatása is leáll legalább két hétre, miután a Los Angeles-i polgármester, Eric Garcetti a társas összejövetelek résztvevőinek a számát maximum ötven főben határozta meg – márpedig a produkció ennél nagyobb stábbal dolgozik.

A Fox új sorozatánál, a NeXt-nél már az egyik stábtagot is koronavírussal diagnosztizálták, miközben a Riverdale-nél fertőzött beteggel érintkezett az egyik munkatárs – természetesen a forgatás ezeknél a produkcióknál is szünetel jelenleg.

Jennifer Aniston és Reese Witherspoon sorozatánál, a The Morning Show-nál is állnak a munkálatok, csakúgy, mint a Survivor-nél vagy az új Marvel-sorozatnál, A Sólyom és a Tél Katonájá-nál – miközben a késői esti talkshow-kat közönség nélkül veszik fel, ahogyan például a WWE SmackDown-t, az amerikai pankrátorliga tévés összecsapásait is.