Az Exatlon Hungary forgatási munkálatai a kezdetektől fogva egy hermetikusan lezárt, fegyveres őrökkel védett területen zajlanak a Dominikai Köztársaságban. Minden versenyző biztonságban van, tud a járványról és az itthoni családtagok állapotáról – válaszolta a TV2 az Origo megkeresésére.

A következő napokban adásba kerülő epizódok hetekkel ezelőtt készültek, azonban a versenysorozat és a forgatási rend ezután sem változott. Az Exatlon Hungary stábja továbbra is azon dolgozik, hogy a hazai tévénézőknek hétköznap esténként kikapcsolódást nyújthasson ebben a mindenki számára nehéz időszakban.

TV2

A koronavírus-világjárvány egyre intenzívebb terjedése miatt ugyanakkor fontos óvintézkedéseket tettünk azért, hogy a teljes magyar csapat, a versenyzők és a stábtagok épségben és egészségben vészeljék át ezt az időszakot.

Nemzetközi orvosi stáb felügyel rájuk

Egy ideje sem a versenyzők, sem a stábtagok nem hagyhatják el a forgatás helyszínéül és a magyar csapat szálláshelyeként is szolgáló lezárt területet, senki sem érintkezhet idegenekkel. A versenyzőkre és a stábra egy kitűnően felkészült nemzetközi orvosi stáb felügyel a nap 24 órájában. Komolyan felszerelt kórházi háttér áll rendelkezésünkre, ahol a koronavírus tesztelésére is felkészültek. A versenyzők és a stábtagok szálláshelyeit fertőtlenítik. Arcmaszkok, kézfertőtlenítők és tájékoztatók kerültek kiosztásra.

tv2

A világjárvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel a TV2 feloldotta azt a szabályt, hogy a versenyzők semmit nem tudhatnak a külvilágról. Pontos és teljes körű tájékoztatást kaptak – és folyamatosan kapnak - a vírus elleni védekezésről, a járvány világszintű alakulásáról, a magyarországi helyzetről és természetesen a családtagjaikról, szeretteikről.

Minden tudnak a hazai helyzetről

A stáb folyamatosan kapcsolatban van a versenyzők hozzátartozóival, rendszeres tájékoztatást adnak róluk a versenyzőknek. Mindezt a forgatáson kívül teszik, tehát a tévénézők mindezt nem láthatják (majd), mert az Exatlonnak továbbra is csak a sportról, a Bajnokok és Kihívók örök versengéséről kell szólnia – közölte a TV2.

tv2

A közelmúltban egyik versenyző magas lázzal kórházba került: az elvégzett vizsgálatok után az orvosok megállapították, hogy az ezen a területen elterjedt dengue-lázat kapta el, amelyet szúnyogok terjesztenek. Többnapos kórházi felügyelet után gyógyultan tért vissza a versenybe.

Egy hónapig se ki, se be

A Dominikai Köztársaságban 21 regisztrált koronavírus-fertőzöttről tudni, 1 haláleset történt (március 18-i adatok szerint). A kormány március 16-tól harminc napra korlátozta a ki- és beutazásokat, így a versenyből ezután kieső szereplők csak a rendelkezés feloldása után tudják elhagyni az országot. Kapcsolatba léphetnek a szeretteikkel, és a stáb mindent biztosít számukra ugyanazon a zárt, védett területben belül, ahol mindenki más is él, hogy problémamentesen és egészségügyi szempontból is biztonságosan teljen a várakozási idő.

Az utazási korlátozásokat megelőzően több tartalék játékos érkezett Magyarországról a Dominikai Köztársaságba. Ők az előírásokat betartva karanténban várakoznak, naponta esnek át orvosi vizsgálaton, és csak akkor csatlakozhatnak a versenyhez, ha egészségesek, és így a személyük semmilyen veszélyt nem jelent  a többi versenyzőre és a stábtagokra nézve. Amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy kapcsolatba léphetnek másokkal is, addig senkivel nem találkozhatnak.

A TV2 folyamatosan figyeli a vírushelyzetet és konzultál a helyi illetékesekkel. „Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy az óvintézkedéseket tudomásul véve és a szigorú szabályokat pontosan betartva folytassuk az Exatlon Hungary versenysorozatát. Hitünk szerint a kialakult helyzetben nekünk ma az a dolgunk, hogy a versenyzőket és a munkatársainkat teljes biztonságban tudva, a televízió képernyőjén keresztül kikapcsolódást és ezáltal legalább pár órára megkönnyebbülést nyújthassunk honfitársainknak ezekben a nagyon nehéz napokban" – válaszolta a TV2 az Origo kérdésére.