Különleges, magyar reality indul a TV2-n

Vágólapra másolva!
A TV2 #maradjotthon címmel új, napi, főműsoridőben jelentkező sorozatot indít áprilisban.
Vágólapra másolva!

A koronavírus okozta globális krízis egyetlen megoldásának a szakemberek azt látják, ha az emberek egy időre felhagynak megszokott életmódjukkal, nem járnak közösségbe, lehetőség szerint otthonról dolgoznak, a gyerekek sem mennek iskolába, óvodába, játszóterekre, hanem a társadalom önkéntes házikaranténba vonul.

Egy ilyen elzárkózást igénylő helyzetben a televízió jobban össze tudja kötni az közösséget, mint eddig valaha. Ebben a mindenki számára nehéz és lemondásokkal teli időszakban a TV2 saját eszközeivel igyekszik segíteni. Egy olyan műsort tűz képernyőre, amely egyszerre informál, segít, szórakoztat, és ami a legfontosabb, közösséget épít – áll a csatorna közleményében.

Nyolc szereplő lesz

Nyolc főszereplőnek, akik között lesznek jól ismert közszereplők és civilek - akik most a frontvonalban küzdenek - és környezetüknek a mindennapjait követhetik majd nyomon a nézők estéről estére, ebben a szokatlan és bizonytalan helyzetben, amit a koronavírus okozta járvány teremtett a világon és Magyarországon az utóbbi hetekben. A műsor legnagyobb ereje az egyidejűség, amely kapcsolatot teremt, hiszen ugyanabban a lelkileg nehéz helyzetben van szereplő és néző egyaránt.

A szereplők kamerákat kapnak, és önmaguk forgatják videónaplóikat. A dokumentarista stílus miatt a műsor rendkívül őszintén beszél majd a szorongásokról és nehézségekről, és arról is, hogy ki, hogyan vesz részt a közös társadalmi felelősségvállalásban: a vírus terjedésének lassításában és a veszteségek minimalizálásában.