Csepregi Éva miatt megfenyegettek egy koncertszervezőt

Csepregi Éva
Vágólapra másolva!
Március 25-én este tízkor is jön Szulák Andrea műsora, a Nyugi! Köztünk marad a Life TV-n, ezúttal Madár Vera, Csepregi Éva és Sipos Péter mesél történeteket.
Vágólapra másolva!

Csepregi Éva az adás felvételén elmesélte, hogy egyszer Kubában léptek fel, és elkeverték a bőröndjeiket. A légitársaság repülőjárata akkoriban csak heti egyszer közlekedett, így az énekesnő két hétig nyaralhatott még a szállodában, ahol megszálltak - várta a bőröndöket. Egy másik sztorit is elmesélt: 1975-ben Olaszországban léptek fel, de állítólag a szervezőt

megfenyegették, hogy fel fogják robbantani a színpadot,

mert keleti, szocialista országból mert fellépőket hívni. Csepregi Éva azt is elárulta, hogy nem hisz abban, hogy közös kasszán kellene élni, mert már megjárta ezzel.

Csepregi Éva Forrás: Life TV

Sipos Peti egyik története szerint egyszer lerobbantak a turnébusszal hazafelé télen. Kiszálltak az autóból, ameddig jött a mentés, de annyira fáztak, hogy az összes jelmezt magukra vették. „Rém hülyén néztünk ki" – emlékezett az Irigy Hónaljmirigy énekese.

Forrás: Life TV

Madár Vera a talkshow-ban elmondta, hogy első vastapsát kétéves korában kapta, amikor egy buszon elénekelt egy dalt. Színésznő lett, de nem mindig ment minden flottul: az egyik darabjának nyilvános főpróbáján akkorát esett, hogy kórházba került. Részletek este 10-től a Life TV-n.