Áprilisban még érkezik pár izgalmas tévésorozat

2020.04.02. 18:20

A járvány miatt a legtöbb amerikai tévésorozat forgatása leállt, a májusra tervezett bemutatók közül is nem egyet elhalasztottak már – áprilisban azonban még érkeznek ígéretes produkciók, ezekből ajánlunk párat. Visszatér a képernyőre Cate Blanchett és az NCIS kedvelt színésznője, jön a Downton Abbey alkotójának új projektje, valamint a Londoni rémtörténetek spin-offja, miközben Quibi néven új tartalomszolgáltató is indul, amely kifejezetten okostelefonra gyárt tartalmakat.

Rögtön április 2-án tér vissza a képernyőre az NCIS kedvelt szereplője, az Abbyt alakító Pauley Perrette. A színésznő ezúttal a Broke című komédiában játszik egy gyakorlatias, talpraesett anyukát, aki egyedül neveli a gyerekét, majd egyszer csak beállít hozzá elkényeztetett lánytestvére és annak férje – akiket eddig jóformán a férfi dúsgazdag családja tartott el, így nem sok mindent kellett maguktól csinálniuk.

Április 12-én az Egyesült Államokban is debütál a Downton Abbey alkotójának, Julian Fellowesnak az új történelmi sorozata, a Belgravia – amelynek története két nappal a waterlooi csata előtt indul –, az HBO-n pedig jön a Run, vagyis a Futás. Az április 13-tól az HBO magyar adásán is látható széria egy egykori szerelmespárról szól, akik hajdan különös alkut kötöttek: ha bármelyikük is üzen a másiknak egy titkos jelszóval, mindent félretéve elindulnak New Yorkból, hogy együtt szeljék át Amerikát.

Még áprilisban érkezik többek között a Penny Dreadful, vagyis Londoni rémtörténetek testvérsorozata, a Penny Dreadful: City of Angels is, amely hasonló horrorsztorikat ígér, csak épp a viktoriánus London helyett az 1930-as évek Los Angelesében játszódik.

A tartalomszolgáltatókon is lesz mit nézni

Természetesen nemcsak a tévécsatornákon, de a tartalomszolgáltató oldalakon is érkeznek újdonságok, a Netflix például az alábbi saját sorozatait mutatja be áprilisban:

  • Brews Brothers - komédia két sörfőző testvérről
  • Outer Banks - négy barát, egy nyár, 400 millió dollárnyi arany
  • #blackAF - a Feketék fehéren alkotójának új projektje
  • The Midnight Gospel - felnőtteknek szóló sci-fi rajzfilm
  • Never Have I Ever - Mindy Kaling új sorozata
  • Extracurricular - dél-koreai krimi
  • Summertime - olasz tinidráma
  • The Forest of Love: Deep Cut - japán krimi
  • The Victim's Game - kínai krimi

Az Amazonra saját sorozatként a Tales from the Loop című sci-fi érkezik már április 3-án, az Apple+-on pedig ugyanazon a napon indul a Home Before Dark, amelyben egy kislány nyomoz egy, az apját is érintő régi ügyben, miután visszaköltöztek a férfi szülővárosába.

A Hulun A szolgálólány meséje következő évadjára még jócskán várni kell, április 15-én debütál azonban a Mrs. America, amely a hetvenes évek amerikai nőjogi mozgalmait, az azok körüli ellenállást és harcokat idézi meg, Cate Blanchett-tel a főszerepben.

A tervek szerint április 6-án indul a Jeffrey Katzenberg által megálmodott új tartalomszolgáltató, a Quibi is, amely kifejezetten okostelefonra gyárt műsorokat a 25-35 éves korosztály számára, így a sorozataik is jórészt csak 7-10 perces epizódokból fognak állni. Ilyen formában érkeznek többek között Sophie Turner, Eva Longoria, John Travolta és Kiefer Sutherland új projektjei, Steven Spielberg pedig egy olyan horrorsorozattal állt elő, amelyet csak éjszaka lehet majd nézni. Az itteni produkciókból már korábban ajánlottunk egy tucatot, az összeállítást itt találja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK