Vámos Erika gyorsan összeköltözött új párjával a koronavírus miatt

2020.04.02. 10:21

A TV2 műsorvezetője februárban ismerte meg új párját, és máris összeköltöztek.

"Néhány hónapja letöltöttem az egyik társkereső alkalmazást, ott ismertem meg Lacit. Már az első találkozás jól sikerült, elmentünk vacsorázni, majd órákon át beszélgettünk, aztán szinte minden nap randiztunk, közös programokat csináltunk, tudtuk, hogy ez működni fog" - mesélte Vámos Erika.

Forrás: Vámos Erika / Facebook

A találkozás után beteg lett, lázas volt, köhögött, az ágyból alig tudott kikelni. "Nem tudom, mi fertőzhetett meg, mert az akkor már kialakult járványhelyzet miatt ezekkel a tünetekkel sehol nem fogadtak, előre foglalt időpontomat lemondták. Laci aranyos volt, mert jött és ápolt. Szerencsére meg tudta oldani, hogy innen dolgozzon, így a munkahelyére sem kellett bemennie. Magunkra zártuk a házat. A romantika egy pillanat alatt elillant, hiszen rövid ismeretség után olyan kiszolgáltatott helyzetben látott engem, ahogy nem sokan" - árulta el a Blikknek.

Attól tartottak, ha elrendelik a kijárási tilalmat, jó ideig nem találkozhatnak, ezért úgy döntöttek, bár fiatal még a kapcsolatuk, összeköltöznek. "Egyrészt féltünk, hogy mi lesz, ha nem láthatjuk egymást, másrészt pedig még mindig beteg vagyok. Laci nem akarta, hogy egyedül maradjak, és ne ápoljon senki. Úgyhogy kiürítettem neki néhány polcot a szekrényben, hogy elférjenek a ruhái."

TOVÁBBI CIKKEK